VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Május végéig több cég került felszámolási eljárás alá, mint 2022-ben összesen

2023.06.24.

Május végéig több cég került felszámolási eljárás alá, mint 2022-ben összesen

Májusban is folytatódott a Magyarországon működő cégek számának csökkenése: több mint 8 ezerrel kevesebb cég volt, mint decemberben, ami elsősorban az alacsony cégalapítási kedv eredménye. Az újonnan beindított felszámolási eljárások száma meghaladta a 2300-at, ami rekordot jelent. Az eljárások nagy része, körülbelül 80 százalék olyan cégeket érint, amelyeknek adószámát már több mint egy éve törölték.

A cégek megszűnésének száma nem volt túlzottan magas a vizsgált időszakban, viszont jóval kevesebb új cégeket alapítottak az átlagnál. Az új cégalapítások száma ezres nagyságrenddel csökkent. „A megszűnéseken belül továbbra is a végelszámolási eljárások a meghatározók, és ez nem meglepő a tavalyi kata-változás során megugrott új végelszámolási eljárások számából kiindulva. A jövőre nézve ebben a körben csökkenésre számíthatunk, a tavalyi magas eljárások lezárulnak lassan, ami a számokban is megjelenik. Az idén meghaladja a 10 ezret az ebben a körben megszűnt cégek száma, ami „normál esetben” 3–5 ezer között szokott mozogni ezekben az időszakokban” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN Kft. céginformációs szakértője. A kényszertörlés miatt bezárt cégek száma nem volt jelentős, kevesebb mint 1000. Ugyanakkor a felszámolás miatt megszűnt cégek száma, ami 700–800 között mozgott, fokozatosan erősödő tendenciát mutat.

Az újonnan indított eljárások terén a vállalkozások szembenéznek egy erősödő trenddel, hiszen általánosságban a kényszertörlési eljárások száma meghatározóbb volt a múltban, míg májusban a felszámolási eljárások kerültek előtérbe, számuk új csúcsot döntött. A vizsgált időszakban összesen 2356 vállalkozás volt felszámolással érintett, ami előre vetíti a felszámolási eljárások növekvő jelentőségét a céges környezetben.

Az újonnan indított felszámolási eljárások jelentős részét a viszonylag fiatal, 3–5 éves korban lévő cégek tették ki, amelyek az összes ilyen jellegű eljárás 40 százalékát képviselték ebben az időszakban. Regionális bontásban pedig Budapest és Pest vármegye állt az élre: az új felszámolási eljárások több mint 80 százalékát itt indították. Ez a szám – mivel a két régió a teljes cégszám kicsivel több mint 50 százalékát képviseli – jelentős mértékű.

Az előzmény nélküli felszámolási eljárások esetében azonban már más kép rajzolódik ki: a főváros és Pest vármegye itt már nem játszik domináns szerepet, hiszen az előzmény nélküli új eljárások aránya itt a 10 százalékot sem éri el. Ellenben Tolna és Békés megyében ez az érték már közelít a 100 százalékhoz.

A szektoronkénti vizsgálat során a legnagyobb számú új felszámolási eljárást az építőipar, az adminisztratív és szolgáltató tevékenységet végző vállalatok, valamint a kereskedelmi szektor szenvedte el. Emellett azonban érdemes kiemelni a szállítási és raktározási, valamint a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás területén működő vállalkozásokat is, amelyek szintén nagy arányban voltak érintettek az új felszámolási eljárásokban.

„A piac adhat aggodalomra okot, különösen az előzmény nélküli felszámolási eljárások számának növekedése miatt. Nagy hangsúlyt kell fektetni erre a területre, érdemes komolyan venni. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a májusi statisztikák nem feltétlenül jelzik egy átfogó válság kibontakozását. Mintegy 80 százalékban azok a vállalkozások kerültek felszámolás alá, melyek adószámát már több mint egy évvel ezelőtt törölték. Ezt figyelembe véve, jelenleg még nem beszélnék tömeges bedőlésről” – mondta Alföldi Csaba.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) májusi értéke átlagosan 11-12 százalék körül mozgott. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten–CFI Vas, Jász-Nagykun és Somogy vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye produkálta.

vissza