2024.04.25.
Az Integritás Hatóság megállapítása szerint uniós pályázatokon összejátszott, és ezzel a versenyt korlátozta több napelemekkel foglalkozó cég.
Bejelentés alapján hivatalból végzett vizsgálatot az Integritás Hatóság a Vidékfejlesztési Program keretében megjelent „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” című felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmek kapcsán.
A bejelentés szerint a projektekben nyertes ajánlattevő a valós piaci árverseny kizárása érdekében két másik ajánlattevő vállalkozással összejátszva elérte, hogy mindig a saját árajánlata legyen a legkedvezőbb, győztes ajánlat a napelemes rendszer telepítés tárgyú pályázatok során – olvasható a hatóság közleményében.
A hatóság 22 esetben azonosított összehangolt árajánlatnyújtást. A támogatási kérelem során vesztes árajánlatot nyújtó társaságok árajánlatai is a nyertes ajánlattevő vállalkozás céges e-mail címéről kerültek továbbításra.
A hatóság két támogatásban részesült projekt esetében megállapította, hogy az ajánlatadók tekintetében fennáll a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás kockázata, amelyre tekintettel bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál. A hatóság álláspontja szerint a versenykorlátozó magatartás az európai uniós támogatásokkal való visszaélés kialakulását eredményezhette.
A vállalkozások között nincs direkt kapcsolat, azonban az érintett cégek vezetői közül többen a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnökségi tagjai, illetve bizonyos cégek telephelye egymással szomszédos területen található.