2024.01.16.
A 2024. január 1-től hatályos hazai ESG-törvény nagy hatással lesz a hazai vállalkozások életére. Aki időben lép, előnyhöz juthat, aki elkésik, hatalmas hátrányba kerül.
Idén hatályba lépett az Európai Unió CSRD rendeletéhez igazodó hazai ESG-törvény (a vállalati fenntarthatóság legfőbb szabályozása, amely az „E” környezeti, „S” társadalmi és „G” vállalatvezetési irányelveket fogalmazza meg). A hatályos rendelet már 2024-ben is komoly feladatot jelenthet direktben a tőzsdén jegyzett vagy a pénzügyi területen tevékenykedő nagyvállalatok számára, de közvetve a szabályozás által közvetlenül érintett cégek kkv-beszállítóinak is.
A magyar jogalkotó, az uniós rendeletekkel egységben ESG-jelentéstételi kötelezettséget ír elő új, bővebb, transzparensebb formában azoknak a pénzügyi és közérdeklődésre számot tartó nagyvállalatoknak a 2024-es üzleti évre, amelyek 500 fő felett foglalkoztatnak, illetve a mérlegfőösszegük elér, vagy meghaladja a 10 milliárd forintot és legalább 20 milliárd árbevétellel rendelkeznek. A három paraméterből kettőnek az elérése szükséges ahhoz, hogy fennálljon a jelentéstételi kötelezettség. A közérdeklődés pedig azt takarja, hogy a cég tőzsdén jegyzett, szabadon kereskedhető legyen vagy pénzintézetként tevékenykedjen.
A 2024-es érintetti kör pedig elsőre nehezen meghatározható, hiszen a határon túlnyúló cégcsoport szintjén kell vizsgálni a vállalatokat. Ez hazánkban több száz céget jelenthet, viszont ennek jelentős része nem itthon készíti el a jelentését, hanem a csoport szinten elkészített riportba konszolidálják a magyar számokat is. Azon cégek száma, amelyek magyar központtal rendelkeznek és jelentéstételre kötelezettek, csak pár tucat.
Ennek alapján hátra is dőlhetne a Magyarországon működő fél millió cég több mint 99 százaléka, de az ESG-törvény indirekt hatása ettől jóval kiterjedtebb. A CSRD hatálya alatti nagyvállalatok ugyanis az idei évtől a teljes ellátási láncukra kiterjedő vizsgálatot és mérést kötelesek elvégezni. Vagyis nem csupán a saját károsanyag-kibocsátásukat kell mérniük, de a beszállítóikéit is, illetve felügyelniük kell a termék utóéletét. Ez az úgynevezett SCOPE 3 vizsgálat jelentős hatással lesz a hazai kkv-kra is. „Számos multi cég szólítja majd fel idén egy tender kapcsán vagy a normál együttműködés során a beszállítóját és kéri be többek között az éves CO2-egyenérték kibocsátását. Ez az adatszolgáltatás pedig igen időigényes és komplikált feladat. Ennek hiányában a cég komoly versenyhátrányba kerülhet, akár ki is szorulhat a kulcs vevőétől egy nemzetközi vagy hazai vetélytársával szemben” – mondta Ferenczi Gergely, az OPTEN céginformációs üzletág igazgatója.
Aki viszont időben lép és látványos lépéseket tesz az ESG működés felé, az számos előnyre is számíthat. A banki finanszírozás során előnyösebb, olcsóbb konstrukciót találhat, de hatással lehet a cég operatív költségeinek az optimalizálására vagy éppen sales-marketing, HR előnyök származhatnak belőle. Több kutatás is egyértelműen igazolja, hogy a már munkába állt Z-generáció tagjai az első munkahelyük kiválasztásánál egyértelműen preferálják azokat a cégeket, amelyek a zöld- és társadalmi értékekre érzékenyek és aktívan tesznek a klímacélok eléréséért.
„A késlekedés vagy lassú reagálás idővel árbevétel-vesztést és profitcsökkenést jelenthet. Az ESG törvény pedig évről évre egyre több céget érint majd közvetlenül, így a direkt és indirekt hatása folyamatosan erősödik – összegezte Ferenczi Gergely.