2023.12.04.
Már több áruházról, boltról tudható, hogy zárva lesz szenteste napján. Ez a tény, valamint a vásárlók távolmaradása jelzés lehet a politika felé, hogy idővel hivatalosan is munkaszüneti nappá nyilvánítsák december 24-ét – mondta az InfoRádióban a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Már több, mint tíz áruházlánc csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, hogy december 24-e már idén pihenőnap legyen a kereskedelemben dolgozók számára – nyilatkozott az InfoRádiónak a Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin hozzátette: bár a felvetés az elmúlt hetekben került be hangsúlyosabban a hírekbe, a szövetség több tagja már évekkel ezelőtt megtette ezt a gesztust a dolgozók felé és számos nagy hálózat érvelt a december 24-ei boltzár mellett. Ő maga is nagyon jónak tartja a kezdeményezést, ám úgy véli, hogy az átütő sikerhez törvénymódosításra lenne szükség.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint azonban elutasítja az esetleges adminisztratív szigorítást. Ennek oka, hogy szerintük december 24-e „kiesése” gyengítené a gazdaságot. Ugyanakkor párbeszédre van szükség a kérdést illetően – vélik.
Sokan felvetették az utóbbi időben, hogy miként érintené a szenteste napi boltzár a karácsonyi forgalmat és a boltok bevételeit, hiszen rengetegen december 24-én délelőtt indítanak még egy nagy bevásárlási rohamot. Neubauer Katalin úgy gondolja, hogy nincs olyan dolog, amit ne lehetne megvenni már december 24-e előtt. „Nyilván az, aki most nyitva lesz, nagyobb forgalomra számíthat, aki pedig bezár ezen a napon, átirányított forgalomra számíthat” – fejtegette. Bizonyos szkeptikus várakozásokkal ellentétben, nem számítanak olyan nagy átrendeződésre a vásárlási szokásokat illetően, ahogy azzal sem számolnak, hogy átcsoportosítanak vásárlói rétegeket, tömegeket más egységekbe a bezárások miatt.
A kormány eddig nem tett lépést annak érdekében, hogy munkaszüneti nap legyen december 24-e vagy szabadnapot kaphassanak a kereskedelemben dolgozók aznap, igaz, egyes pártok, politikusok felszólaltak az Országgyűlésben ezt támogatva. Neubauer Katalin szerint azonban a vásárlók is megmutathatják, hogy akarják-e ezt, mégpedig azzal, ha már idén sem látogatják olyan nagy számban szenteste napján azokat az üzleteket, amelyek nyitva lesznek.