2023.11.12.
Újabb területen, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett pecsenyekacsa állomány felszámolását a hatóság megkezdte.
Megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek megjelenése keltett gyanút azon a tiszadobi pecsenyekacsa tartó telepen, ahol a Nébih laboratóriuma igazolta a madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét. A hatóságok a mintegy 51 ezer állatot számláló állomány felszámolását már a gyanú alapján elkezdték.
Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van.
A magas patogenitású, azaz nagy megbetegítő képességű madárinfluenza mellett Bács-Kiskun vármegyében alacsony patogenitású madárinfluenza H5N2 altípusát is igazolták a vizsgálatok. A jászszentlászlói tömőlúd állomány állatai tünetmentesek voltak, a fertőzésre a vágóhídra szállítást megelőző, kötelező tamponvizsgálat derített fényt.
Az alacsony patogenitású madárinfluenza vírus jelenléte – a magas patogenitásúval szemben – lényegesen enyhébb intézkedéseket von maga után. A fertőzött telep körüli 1 kilométer sugarú körben csak hatósági engedéllyel mozgathatóak a baromfik. Az érintett állatok kijelölt vágóhídon levághatóak, amennyiben az illetékes vármegyei kormányhivatal megállapítja, hogy a betegség továbbterjedésének kockázata minimális. (Nébih)
A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán:
https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza