VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Pályázásra ösztönzi a vendéglátásban dolgozókat a VOSZ

2023.04.11.

Pályázásra ösztönzi a vendéglátásban dolgozókat a VOSZ

Tavaly 150 milliárd forintos kerettel hirdetett meg az állam energiaköltség és beruházási támogatási programot. A pályázók körét év végén kibővítették a szálláshely-szolgáltatók és a vendéglátóegységek számára is. Április 30-án lejár a regisztráció határideje.

A „KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program 2022-2023” azt jelenti, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások 2023. január-március számlával igazolható földgáz, villamosenergia, illetve távhő havi átlagköltségük előző évi, azonos időszakához mért növekményének maximum 50 százalékára igényelhetnek vissza nem térítendőállami támogatást – írja a chefpincer.hu.

Duska Sándor, a VOSZ Idegenforgalmi, Szálláshely-szolgáltatók és Vendéglátó-ipari szekciójának vezetője a lapnak elmondta, hogy a programban való részvétek egyik feltétele, hogy az energiafogyasztás meghaladta a nettó árbevételük 2 százalékát.

„Január óta csak 600-an regisztráltak a programra a 20 ezres keretből (16 ezer vendéglátóegység és 4500 szálláshely). Pedig szerintem annak sem nehéz kitöltenie a jelentkezést, aki először találkozik pályázatírással” – mondta a szakember a Magyar Turisztikai Ügynökségnél folytatott egyeztetésekre utalva.

Szerinte azért jelentkeztek eddig kevesen, mert a vendéglátásban elég nehéz a helyzet, és az sem biztos, hogy eljut a szakmához az információ. A VOSZ azt szeretné, ha az ágazatban kihasználnák a lehetőséget, mert egy mikrovállalkozás is százezreket takaríthat meg.

A sikeres pályázat feltétele az is, hogy a kkv vállalja: legkésőbb 2024 végéig energiahatékonysági beruházást hajt végre. Emellett 2023. végéig a vállalkozás legfeljebb 10 százalékkal csökkentheti a dolgozói létszámát az előző év azonos időszakához képest. További feltétel, hogy a vállalkozás 2021-es energiaköltsége eléri az adott évi értékesítés nettó árbevételének 2 százalékát, illetve, hogy a céget 2021. január 1. előtt alapították.

A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ágba tartozó vállalkozások (TEÁOR 55-56) számára a regisztrációs felület január 20. óta érhető el.

VOSZ

vissza