VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Hol bukkanhatnak fel április közepén a NAV revizorai?

2023.04.11.

Hol bukkanhatnak fel április közepén a NAV revizorai?

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az április 10-én kezdődő (15.) héten.

„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”

A 2023-as ellenőrzési terv

A NAV 2023-ra kockázatelemzésen alapuló módszerrel és a gazdasági trendekhez igazodva célzottan határozta meg az ellenőrzések irányait. A jogkövető adózók továbbra is támogatásra számíthatnak a NAV-tól a kisebb hibák javításában, a szándékos adóelkerüléssel szemben ugyanakkor határozottan – a jogszabályokban biztosított eszköztárral – fellép a hivatal. Kiemelt figyelmet kapnak az olyan veszélyeztetett ágazatok, mint az építőipar, a számítástechnikai termékek kereskedelme, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelem, a zöldség- és gyümölcskereskedelem, az online értékesítés, valamint az „adózatlan” jövedéki termékek. Új szegmensek a NAV figyelmének fókuszában az étrendkiegészítőket, a tüzelőanyagot forgalmazók, a klímát értékesítők és -szerelők, valamint a marketing-, reklám-, médiaszolgáltatás és filmgyártás területén tevékenykedők.

A március 2-án megjelent ellenőrzési tervről itt és itt olvashat.

Bács-Kiskun vármegye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
– április 12-én szerdán Kecelen és Imrehegyen
ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését.

Baranya vármegye

A NAV baranyai munkatársai április 10. és 16.  között
– szerdán Pécsett a vitaminboltokban,
– csütörtökön Szigetváron és Szentlőrincen a számítástechnikai és telekommunikációs üzletekben,
– pénteken pedig szintén Pécsett, a vásárcsarnok vendéglátóhelyein
ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását vizsgálják.

Hajdú-Bihar vármegye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. április 11-én a megyei építkezéseken ellenőrzik a szabályszerű foglalkoztatást.

Heves vármegye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. áprilisban a közterületeken zöldséget-, gyümölcsöt árusító vállalkozásoknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást és a foglalkoztatás szabályszerűségét.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága az 15. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– április 12. szerda: Jászberény és környéke
– április 13. csütörtök: Mezőtúr és környéke
– április 14. péntek: Szolnok és környéke
A revizorok a számla- és nyugtaadás teljesítését, a foglalkoztatottak szabályszerű bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos előírások betartását vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom vármegye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. április 11. és 14. között a távol-keleti termékek árusítóit ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Nógrád vármegye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2023. április 11. és 14. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– április 11. kedd: Pásztói járás
– április 12. szerda: Rétsági járás
– április 13. csütörtök: Balassagyarmati járás
– április 14. péntek: Salgótarjáni járás
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a gyógyászati segédeszközöket árusítóknál. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Pest vármegye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. április 1. és 30. között Nagykőrös, Szigethalom, Veresegyház, Monor, Szentendre, Zsámbék, Érd, Vác, Budaörs, Százhalombatta, Cegléd, Dabas, Nagykáta településeken a piacokat, kitelepüléseket ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

vissza