2023.10.26.
A hivatásturizmus lesz az ágazat motorja ősszel, nagy lendületet vett az üzleti rendezvények, konferenciák, kongresszusok piaca, ahol május mellett október az év legnagyobb forgalmú hónapja – hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Az üzleti turizmus, a MICE (Meetings, incentives, conferences and exhibitions) szegmens gyors ütemű hazai visszaépülését mutatja, hogy a szövetségi nagyrendezvények száma alapján a konferenciavárosok legfrissebb globális rangsorában Budapest a 22. helyezést érte el, 4 helyet javítva 2019-es helyezéséhez képest.
A nemzetközi konferenciavárosok rangsorában Budapest olyan városokat utasított maga mögé, mint Montreal, Mexikóváros, Varsó, Edinburgh, Bangkok, Isztambul vagy Zürich.
A sikerhez a magyar főváros könnyű megközelíthetősége, az inspiráló környezet, a megbízható infrastruktúra, a professzionális szolgáltatói háttér és a biztonságos környezet mellett hozzájárulnak az elmúlt évek fejlesztései is. Budapesten csak ebben az évben 10 új szálloda lépett piacra több mint 1100 szobával, a rendezvények számára immár 92 rendezvényhelyszín áll rendelkezésre. Ráadásul két, 1000 fősnél is nagyobb befogadóképességű komplexum várja már a konferenciázókat, a Budapest Kongresszusi Központ és a felújított Hungexpo.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint – elsősorban a külföldiek jóvoltából – érzékelhetően, csaknem 10 százalékkal nőtt az üzleti utazók száma 2022-höz képest az év első 9 hónapjában. A legnagyobb érdeklődés Németországból, Dél-Koreából, az Egyesült Királyságból, az Amerikai Egyesült Államokból, Franciaországból, Izraelből és Ausztriából tapasztalható. A konferenciapiaci megrendelők java része is ezekhez az országokhoz volt köthető, de jelentős a skandináv országok, valamint Olaszország, Ausztria és Svájc súlya is.
A hivatásturizmusban a főváros kiemelt szerepet játszik, az elmúlt évben például a Budapesten tartott nemzetközi konferenciák közel 86 százalékát és a belföldi szervezésű események 51 százalékát is a főváros fogadta. A legtöbb ilyen hazai rendezvényt (71,6 százalék) szállodában tartották, de például – a Hungexpo felújításának köszönhetően – a konferenciaközpontok részesedése (11,3 százalék) 2019-hez (4,8 százalék) képest több mint megduplázódott. (MTI)