2023.03.20.
„A jó szakemberek már régen elhelyezkedtek, nem gondolom, hogy vannak még tartalékok a rendszerben” – mondta Ádám Imre, a VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnöke, országos elnökhelyettes.
A ManpowerGroup felmérése szerint itthon a legtöbben Budapesten és Közép-Magyarországon várnak létszámbővülést a cégeknél, ugyanakkor a Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon és Közép-Dunántúlon továbbra is jóval több elbocsátásra, mint munkaerő-felvételre számítanak.
Ádám Imre, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnöke, a szervezet országos elnökhelyettese a boon.hu-nak elmondta: „a munkakeresők számára jobb feltételek adódnak majd, hiszen Borsod-Abaúj-Zemplénben is érződik a munkaerő-hiány. Nagyon sok cég és vállalat szeretne itt letelepedni, és szükségük lesz megfelelő munkaerőre. Azonban minden nagyobb, a húzóágazatba tartozó tevékenységet folytató cég is munkaerő-hiánnyal szembesül. Még a Bosch is, amelyik nemrég nagy fejlesztéseket jelentett be”.
Ádám Imre szerint a megfelelő végzettséggel rendelkező munkavállalók szinte száz százalékban már rendelkeznek munkahellyel. „A jó szakemberek már régen elhelyezkedtek, nem gondolom, hogy vannak még tartalékok a rendszerben” – hangsúlyozta.
Országon belül, Kelet- és Nyugat-Magyarország között is különbség van. Eddig a nyugati országrészbe csábították keletről a munkaerőt, ez nem fordult meg, de a fordítottjára is van példa – emelte ki a vármegyei elnök.
„Ennek rendeződésére nem sok esélyt látok. És még ott van a külföldi munkavállalás is. Vannak olyan szakmák, amelyekben az itthoni bérek többszörösét lehet megkeresni a határon túl, igaz, az életszínvonallal járó költségek is jóval magasabbak – mondta Ádám Imre. – Bár tudom, hogy kormányzati szándék is van arra, hogy a szakképzett munkaerőt hazacsábítsák, de versenyképes bérekkel és béren kívüli juttatásokkal lehetne orvosolni minden szektorban.”
Szerinte megoldást jelenthetne, ha határon túli magyarokat tudnának bevonzani a munkaerő-piacra, „viszont az a tapasztalat, hogy jellemzően ők sem állnak meg Magyarországon, hanem továbbmennek. A környező országokban is ilyen vagy ennél magasabb bért tudnak biztosítani a munkavállalóknak. És ez rontja esélyeinket a dolgozók ide vonzásában. Ehhez most már kormányzati programra van szükség, ami folyamatban is van, ha jól tudom” – mondta a vármegyei elnök.