2023.01.27.

A Google kötelezettséget vállal arra, hogy az uniós szabályokkal összhangban világosabb és pontosabb tájékoztatást fog nyújtani a fogyasztóknak – tájékoztatott az Európai Bizottság.
Az Európai Bizottság által koordinált és a Holland Fogyasztóvédelmi és Piacfelügyeleti Hatóság, valamint a Belga Gazdasági Felügyeleti Főigazgatóság által vezetett egyeztetés eredményeképpen a Google beleegyezett abba, hogy foglalkozni fog a hatóságok által felvetett kérdésekkel és változtat a Google Store, Google Play Store, Google Hotels és Google Flights szolgáltatásain, hogy megfeleljen az uniós fogyasztóvédelmi szabályoknak.
„Az uniós fogyasztókat megilleti a jog, hogy egyértelmű és teljes körű tájékoztatást kapjanak, mert csak ennek birtokában tudnak megalapozott döntéseket hozni. A Google által tett kötelezettségvállalások előrelépést jelentenek ebbe az irányba. Felszólítjuk a Google-t, hogy teljes mértékben tartsa be a területi alapú tartalomkorlátozásról szóló rendeletet, és biztosítsa, hogy a fogyasztók, bárhol is vannak az EU-ban, ugyanazokkal a jogokkal rendelkezzenek és hozzáférhessenek ugyanazokhoz a tartalmakhoz”– mondta Didier Reynders, a jogérvényesülésért felelős biztos.
A Google vállalta, hogy korlátozni fogja a megrendelésekkel kapcsolatos egyoldalú módosítások lehetőségét az árak, illetve a visszamondások tekintetében, és hogy létrehoz egy, a fogyasztóvédelmi hatóságok számára fenntartott e-mail-címet, amelyen az érintett szervek bejelenthetik a jogellenes tartalmakat és kérhetik azok gyors eltávolítását – olvasható az Európai Bizottság közleményében.
Ezenkívül a Google vállalta, hogy számos változtatást vezet be üzleti gyakorlatában, így például a következőket:
Google Flights és Google Hotels:
- Egyértelművé teszi a fogyasztók számára, hogy közvetlenül a Google-lal kötnek-e szerződést, vagy hogy a platform mindössze közvetítőként jár-e el.
- Tisztázza a meghirdetett árengedmények alapjául szolgáló referenciaárat, valamint egyértelművé teszi, hogy a Google Hotels felületen közzétett vásárlói értékeléseket nem ellenőrzik.
- Csatlakozik azokhoz az átláthatósági kötelezettségvállalásokhoz, melyeket más szálláshely-közvetítő platformok tettek arra vonatkozóan, hogy hogyan jelenítik meg az információkat a fogyasztók számára, pl. az árak és a rendelkezésre állás tekintetében.
Google Play Store és Google Store:
- Egyértelmű tájékoztatást nyújt a szerződéskötést megelőzően a szállítási költségekről, az elállási jogról, valamint a javítási vagy cserelehetőségek rendelkezésre állásáról. Továbbá tesz azért, hogy rendelkezésre álljanak a vállalattal kapcsolatos információk (pl. hivatalos név és cím), valamint közvetlenül elérhető és ténylegesen eligazítani képes kapcsolattartók (pl. élő telefonos ügyfélszolgálat).
- Tisztázza, hogyan lehet böngészni a Google Play Store különböző országokra szabott felületein, és tájékoztatja a fejlesztőket a területi alapú tartalomkorlátozásról szóló rendelet szerinti kötelezettségeikről, miszerint az egész EU-ban hozzáférhetővé kell tenniük alkalmazásaikat, valamint lehetővé kell tenniük a fogyasztók számára bármely uniós ország fizetési eszközének használatát.