VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Véghajrá az szja-bevallásnál

2023.05.22.

Véghajrá az szja-bevallásnál

Hétfőn éjfélkor jár le a személyi jövedelemadó bevallási határideje. Eddig több mint 2,3 millióan nézték meg a tervezetüket.

Az szja csökkentésére többféle kedvezményt is igénybe lehet venni. A kormány adópolitikájának egyik pillére, hogy tovább kell csökkenteni az adminisztrációt és folytatni az adócsökkentést. Ma már 5,2 millió embernek van elektronikus tárhelye, ami jelentősen megkönnyíti az adóbevallással kapcsolatos állampolgári teendőket – hívta fel a figyelmet Tállai András.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: hétfőig lehet átnézni, kiegészíteni, módosítani, vagy elfogadni az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetet. Az adózó, aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit – kivéve az áfás magánszemélyeket, az egyéni vállalkozókat, és az őstermelőket – annak május 22-ével automatikusan bevallássá válik a tervezete.

Az elektronikus tárhellyel nem rendelkező adózók, akik kérték az szja-bevallási tervezetük postázását, május elejéig kapták meg azt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Akiknek visszajár a befizetett adóból, vagy akiknek a bevallási tervezetben fizetendő adó szerepel és részletfizetést kérne, a bevallási tervezethez mellékelt személyre szabott kiegészítő nyilatkozatot is ki kell kitöltenie és vissza kell küldenie az adóhatóságnak május 22-ig.

Az szja befizetésekor az adóazonosító jelet vagy adószámot az átutalás vagy csekk „közlemény” rovatában mindig fel kell tüntetni, e nélkül ugyanis a NAV a befizetett összeget csak késve tudja a befizetőhöz kapcsolni.

Az öngondoskodási megtakarítási formák kapcsán személyi jövedelemadó csökkentésére többféle kedvezményt lehet érvényesíteni, jellemzően a befizetés húsz százalékát lehet visszaigényelni. Ugyanakkor még mindig jelentős számban vannak olyanok, akik rendelkeznek ilyen típusú megtakarítással, mégsem veszik igénybe az adójóváírást.

A nyugdíjcélú öngondoskodási formák, illetve az önsegélyező és egészségpénztárak ugyan nem csökkentik az összevont adóalap adóját, tehát az szja-t mindenképp be kell fizetni év közben, ám az adóbevallásban visszaigényelhető ennek egy része, amit aztán a megtakarítási számlán írnak jóvá.

Öngondoskodással kapcsolatos megtakarítással évente maximum 280 ezer forint igényelhető vissza az szja-ból, ehhez az összeghez viszont több megtakarítási formát kell kombinálni: például egy nyugdíjbiztosítást egy önkéntes egészségpénztárral.

A nyugdíjbiztosítási (maximum 130 ezer forint adó-visszatérítés), az önkéntes nyugdíjpénztári, az önsegélyező és egészségpénztári (együttesen maximum 150 ezer forint adó-visszatérítés), valamint a nyugdíj-előtakarékossági számlára (maximum 100 ezer forint adó-visszatérítés) befizetett összeg után vehető igénybe az adó-visszatérítés. Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár, a nyugdíjbiztosító, illetve a nyugdíj-előtakarékossági számlát vezető pénzintézet a kiadott igazolásról adatot szolgáltat a NAV-nak, így az elkészített bevallási tervezet az adatszolgáltatás alapján a rendelkező nyilatkozatokat is tartalmazza.

A civil szervezeteknek, a vallási közösségeknek és a Nemzeti Tehetség Programnak felajánlható 1+1 százalékokról szóló rendelkező nyilatkozat is a NAV eSZJA-felületén adható be legegyszerűbben hétfő éjfélig.

A NAV 5,5 millió szja-bevallási tervezetet készített el, amelyből több mint ötmillió bevallás érkezett tavaly. Közülük 4,5 millió magánszemély, mintegy 480 ezer egyéni vállalkozó, csaknem 17 ezer áfás magánszemély és négyezer őstermelő – tudatta az államtitkár.

Kifejtette, az Európai Uniós tagországok közül Magyarországon a harmadik legalacsonyabb az szja kulcsa. A sokrétű családtámogatási rendszer része például a családi adókedvezmény, az első házasok kedvezménye, a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye, a 25-30 év közötti, 30 éves korukig gyermeket vállaló nők kedvezménye, a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, illetve a személyi kedvezmény.

A családi adó- és járulékkedvezményeknek köszönhetően mintegy évi 320-350 milliárd forint marad a családoknál. A NAV tavaly előlegként 1,4 millió főnek több mint 611,3 milliárd forint összegben utalt adó-visszatérítést. Az adóbevallások benyújtását követően a gyermeket nevelő magánszemélyek részére pedig további 64,9 milliárd forintot utalt ki. (MTI)

vissza