2023.10.31.
Az Európai Uniónak meg kell erősítenie ipari és technológiai bázisát és fokoznia kell gazdasági rezilienciáját, biztonságos konnektivitását, globális piaci hozzáférését és termelékenységét annak érdekében, hogy megteremtse stratégiai autonómiáját, ugyanakkor megőrizze gazdasága nyitottságát – vonta le a „következtetéseket” az Európai Unió Tanácsa.
Az egyre összetettebb kihívások – többek között a változó demográfiai helyzet és a globális verseny növekedése – közepette az Európai Uniónak olyan erős gazdasági bázisra van szüksége, amely mind belső, mind globális viszonylatban biztosítja hosszú távú versenyképességét és az egyenlő versenyfeltételeket, és amelynek középpontjában a teljeskörűen működő egységes piac, valamint annak négy szabadsága (az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad áramlása) áll – olvasható a Tanács „Következtetések – 2023. október 26. és 27” című közleményében, amelyben egyebek mellett az orosz-ukrán háború és a közel-keleti helyzet is szóba kerül.
Az Európai Tanács szerint az alábbiak terén fel kell gyorsítani a munkát
– az EU versenyelőnyének fejlesztése a digitális és a tiszta technológiák terén, többek között az innovációra, a kutatásra, az oktatásra és a készségekre összpontosítva;
– a kellő mennyiségű tiszta és megfizethető energiával való ellátottság biztosítása;
– a kulcsfontosságú kritikus függőségek csökkentése és az ellátási láncok stratégiai partnerségek révén történő diverzifikálása;
– a körforgásosabb gazdaságra való átállás elősegítése; valamint
– a szabályozásból eredő terhek csökkentése.
Az Európai Tanács ezért (egyebek mellett):
– felszólítja a társjogalkotókat, hogy haladéktalanul állapodjanak meg a kritikus fontosságú nyersanyagokról szóló jogszabályról, a „nettó zéró” iparról szóló jogszabályról, valamint a villamosenergia-piac szerkezetének reformjáról;
– szorgalmazza az Európai Unióban fennálló gyógyszerhiányok kezeléséről szóló, a közelmúltban kiadott bizottsági közlemény nyomán szükségesnek ítélt intézkedések gyors meghozatalát, egyúttal a gyógyszerekhez való jobb hozzájutás, valamint az innovatív és versenyképes gyógyszeripari ágazat biztosítását;
– felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy javítsák tovább a beruházások keretfeltételeit többek között azáltal, hogy a versenyképességet jobban előmozdító közös, világos és koherens szabályozási keretet és üzleti környezetet alakítanak ki;
– felszólítja az összes érintett intézményt, hogy vigyék tovább az arra irányuló munkát, hogy egyszerűsödjön a szabályozás és csökkenjenek a szükségtelen adminisztratív terhek – beleértve a jelentéstételi követelményeket is –, különösen a kkvk és az induló innovatív vállalkozások számára, és felkéri a Bizottságot, hogy e tekintetben dolgozzon ki további javaslatokat, megragadva az adatgazdaságban és a szabványosított üzleti adatokban rejlő lehetőségeket);
– felkéri a Bizottságot, hogy továbbra is munkálkodjon a globális szereplők által alkalmazott vámok és támogatások torzító hatásának kezelésén a globális szinten egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében.