VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Kitartásra és tiszteletre is tanítanak az NFG-nél

2023.05.24.

Kitartásra és tiszteletre is tanítanak az NFG-nél

Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.

Kitartás, kiváló erőnlét, keménység, szorgalom, pontosság, tisztelet, alázat (a sport iránt). Nagy Ferenc Gábor személyi edző és motivációs tréner azt mondja, hogy aki hozzá fordul segítségért, ezt a hét dolgot biztos megkapja az NFG-nél (New Fight Generation).

A kardióedzések mellett a fő profiljuk egy hathetes fogyasztó- és életmódváltó program: az NFG-Éhezők Viadala, amit évente háromszor indítanak, általában 100 fővel. Több mint 70-en be is fejezik, 20-30 embernek pedig gyökeresen megváltozik az élete, őket ezért példaképnek hívják.

„Szeretném, hogy a VOSZ-tagok között is minél szélesebb körben elterjedjen a programunk, olyanok között, akik érdemesek az elsajátításra, valóban váltani, változni akarnak és ezért képesek áldozatokat hozni” – mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Sport Szekciójának új tagja, Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa a vosz.hu-nak.

A jelentkezők egy tájékoztató videó megnézése után már eleve eldönthetik, hogy részt tudnak-e venni a programban, mert szigorú szabályok vannak, igaz, nem szigorúbbak, mint az iskolában vagy a munkahelyen.

Az nem probléma, ha valaki testileg még nincsen teljesen felkészülve, viszont ha valaki mentálisan, lelkileg nem érzi magát elkötelezettnek, azzal nem tudnak együtt dolgozni. Egyszerűen vannak, akik még nem értek meg erre a feladatra, ami természetesen nem zárja ki, hogy később azok lesznek és csatlakozhatnak – ahogy az elmúlt években ezt több ezren is megtették, a fodrásznőtől kezdve olimpiai bajnokon és marketing főnökig át a gyárigazgatóig.

A programmal abban is segítenek, hogy például a napi 12 órát dolgozó üzletember be tudja osztani az idejét, képes legyen megszervezni az életét. 12 leckéjük, „tanításuk” van, mindennek az alapja a „negatív vírus kiűzése az életünkből, a bennünk élő szörny legyőzése”. Mint Ferenc mondja: „sokkal több energiát kellene fordítani a saját életünkre és munkánkra, ne az kössön le minket, hogy mit csinál a kollégánk vagy a szomszédunk, ehhez persze erős akarat kell”.

Szerinte alapvető, triviális dolgokat kell újra megtanítani az embereknek, például azt, hogy legyenek becsületesek, tetteikért vállalják a felelősséget. A programban részt vevők elé tükröt állítanak, ami olykor sértő lehet azoknak, akik nem merik bevallani a hibáikat, gyengeségeiket. Senkit nem akarnak bántani, de mindenkinek meg kell tudnia magáról, hogy valójában kicsoda, a cél, hogy segítsenek annak, aki ebben partner kíván lenni. Az NFG-nél hamar észreveszik, hogy itt mindenki egyenlő, visszamennek a gyökerekig, megtanulják mindazt, amit már gyerekkorban el kellett volna sajátítaniuk.

Talán furcsán hangzik, de a felsővezetők élvezik a legjobban, hogy találtak egy helyet, ahol nem ők hozzák a szabályokat, hanem mások, és azokat kőkeményen be is tartatják velük” – mondja Ferenc.

A New Fight Generation tagjai saját magukkal harcolnak, legyőzik a gyengeségeiket, a stresszt, a függőségeket. Ferenc biztos abban, hogy „az az igazi bajnok, az Élet bajnoka, aki rendet rak magában, így aztán a mindennapjait győztesként, boldogan, egészségesen, stresszmentesen éli”. Nem véletlenül nő folyamatosan az NFG csapata, a tagok egymást segítik és erősítik. Szavahihető Embereket faragnak az NFG-nél. A tanítók, mentorok korábban itt voltak tanítványok, most ők adják át a tudást.

Nagy Ferenc Gábor szerint ezt a szemléletet kell átültetni az üzlet világába is. Az lenne az ideális, ha például a szakemberek becsületesen dolgoznának, úgy és annyiért végeznék el a munkájukat, amennyiért elvállalták, nem a sumákolás, a kiskapuk határoznák meg az üzleti kapcsolatokat.

Ferenc reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok cég és vállalkozó csatlakozik majd hozzájuk. Úgy gondolja, az alapokat lerakták, igaz, bőven van még mit tenniük. A jövőben például pályázatokon kívánnak indulni, a jelenlegi bérelt edzőterem helyett saját tulajdonúban dolgoznának, még több közösségi programokat szerveznének, a csellengés helyett a munka szeretetére nevelnének. Mert nem csak külsőleg, hanem belsőleg is meg kell változniuk az embereknek.

Tavaly november óta működik a Nagy Ferenc Gábor Sport Club Alapítvány, amelynek célja: sportszervezetként különböző sportágak utánpótlás-nevelésének fejlesztése, felnőtt sportolók sportolási lehetőségének támogatása, az egészséges, sportos életmód népszerűsítése és támogatása, a fogyatékkal élők és rászorulók sportolásának támogatása.

vissza