VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

VOSZ Barométer: kissé javult a vállalkozók üzleti hangulata az idei első negyedévben

2025.04.10.

VOSZ Barométer: kissé javult a vállalkozók üzleti hangulata az idei első negyedévben

A kkv szektor üzleti hangulatát mérő VOSZ Barométer indexe újra 50 százalék fölötti tartományba került, 2024 utolsó negyedévéhez képest 4 százalékpontot emelkedett.

Az infláció mellett a magas adóterhek, a kiszámíthatatlanság és a munkaerő hiánya jelentette az ország gazdasági helyzetével kapcsolatos legmarkánsabb problémákat a vállalkozások megítélése szerint – ismertette a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az Egyensúly Intézet kutatásának 2025. első negyedéves eredményeit Kozák Ákos, a VOSZ társelnöke, az Intézet gazdaságkutatási igazgatója egy budapesti sajtóbeszélgetésen – olvasható a vosz.hu-n.

VOSZ Barométer indexe a tavalyi negyedik negyedévhez képest a 100-as skálán 4 pontot javítva 51 ponton áll. Kozák Ákos szerint azonban nehéz eldönteni, hogy ez az évelején megszokott kedvezőbb hangulatnak köszönhető, vagy valóban eljött a trendforduló.

 Az üzleti hangulat alindex 57 százalékos értéke 3 százalékpontos emelkedést jelent az előző negyedévhez képest, de még így is a második legalacsonyabb érték a mérés kezdete (2023 első negyedév) óta. Az országos gazdasági helyzetet pesszimistán értékelők aránya csökkent az előző negyedévhez képest, ám a cégvezetők 56 százaléka még így is kockázatosnak ítélte a gazdaság következő három hónapját. A válaszadók 62 százaléka ítélte kedvezőbbnek vállalkozása kilátásait 12 hónapos időtávon.Az előző negyedévekhez képest jelentősen – 22 százalékra – csökkent azok aránya, akik szerint árbevételeik legalább 10 százalékkal el fognak maradni a tervezettől, míg minden második cégvezető úgy kalkulál, hogy bevételük a terveknek megfelelően alakul. A fizetési morállal kapcsolatban a cégvezetők 44 százaléka változatlanul negatívumokat tapasztal.

beruházások alindex értéke jelentősen növekedett az előző negyedév óta, de a megelőző évek azonos időszakához képest a legalacsonyabb értéken, 36 százalékon áll. Új munkaerő felvételévela cégvezetők harmada számol, új beruházástpedig 38 százalékuk tervez. Minden tizedik cégvezető gondolja úgy, hogy 2025-ben szükség lehet munkaerő-elbocsátásra.A kötelezőn felüli fizetésemelést nem tervező cégvezetők aránya 72 százalék, ami megegyezik az egy évvel korábbi szinttel. Minden negyedik válaszadó azt mondta, hogy legfeljebb 10 százalékos emelést tart reálisnak.

Bár továbbra is a pénzügyi helyzet volt a legjobban teljesítő alindex, azonban a mérés kezdete óta trendszerű csökkenést mutat a jobb pénzügyi helyzetben lévő, tartalékkal rendelkező vállalkozások aránya. Az alindex 61 százalékos értéke továbbra is mélyponton van, az adótartozás nélküli cégek aránya viszont hosszú idő után újra emelkedett. Kozák Ákos leszögezte: „a szakképzett munkaerő megtalálása kulcskérdés a kkv-k fejlődésében. A probléma kezeléséhez a vállalkozások a szakképző intézményekkel való együttműködést, a gyakornoki programokat és a digitális készségek fejlesztését jelölték meg a leghasznosabbnak.”

Perlusz László, a VOSZ titkára szerint idén a vállalkozói bizalom visszaszerzése és megtartása lesz az egyik legnagyobb feladat. Aki nem piacképes, az bezárja a vállalkozását, de azokat fokozottan segíteni kell, akik képesek a fejlődésre. A Demján Sándor Program elemei ezt a célt szolgálják, a KKV Tőkefinanszírozási Program a nagyok mellett a kisebbek megerősödését szolgálhatja, a Széchenyi Kártya Program új termékei pedig rengeteg vállalkozás számára elérhetők. A főtitkár úgy látja, hogy idén nem fog dübörögni a beruházás, legfeljebb az év második felében erősödhet a beruházási kedv, de a fenti programokkal és újabbak bevezetésével „tartani lehet a lelket” a vállalkozókban.

vissza