2024.05.14.
Az önállóság, az önmegvalósítás, a siker és a vélt magasabb jövedelem – ezek vonzzák leginkább a fiatalokat a vállalkozók világába – hangsúlyozza írásában Inotay Petra, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) Alapítvány kuratóriumi elnöke.
„Magyarországon a fiatal vállalkozók számára már számos lehetőség áll rendelkezésre, egyre inkább támogatóvá válik a társadalom a vállalkozások elindítása terén. A jelenlegi gazdasági helyzet azonban egyaránt tele van kihívásokkal és lehetőségekkel. Kedvező adókörnyezet és növekedés figyelhető meg bizonyos szektorokban, de a hazai vállalkozásoknak szembe kell nézniük a gazdasági ingadozások és a globális piaci változásokkal is. Megfigyelhetők regionalizációs folyamatok, amelyek lehetőségeket is kínálnak, hiszen a nagyobb cégek földrajzilag közelebbi beszállítókat keresnek
Önállóság
A FIVOSZ számára külön öröm, hogy a kutatások szerint a 18-45 éves korosztály körében jelentős az érdeklődés a vállalkozói pálya iránt, mivel sokan látják ezt az utat az önállóság és személyes siker megvalósításának eszközeként. Számos fiatal a vállalkozói létben való szabadság és az önmegvalósítás lehetősége miatt választja ezt a pályát, fontos számukra, hogy saját maguk hozhassák meg a döntéseket, irányítsák karrierjüket, és értékteremtő tevékenységet végezzenek.
A fiatalok a magasabb és stabilabb jövedelem reményében is tervezik saját vállalkozás indítását. Az elmúlt másfél évtizedben megváltozott a vállalkozók megítélése, egy friss kutatás szerint a megkérdezett fiatalok 91 százaléka szeretne vállalkozni, 54 százalékuk pedig a következő években vállalkozás alapítását tervezi. A szakember szerint összességében – bár vannak kihívások – a támogató szakmai környezet, az EU legalacsonyabb társasági adója és az egyszerű cégindítás miatt Magyarország vonzó helyszínnek számít a fiatal vállalkozók számára.
Hazánk a második helyen
Az Arabian Business Magazin márciusban végzett kutatása Magyarországot kiemelkedően vonzó helyszínként említi a startup vállalkozások indítására. Hazánk a második helyen szerepel a rangsorban, amelyben 52 országot vizsgáltak az adókulcsokat, az életszínvonalat, az infrastrukturális helyzetet, a GDP-növekedés előrejelzéseit és az általános jólétet összevetve. A kutatás értékelése szerint Magyarország a kiemelkedően alacsony, 9 százalékos társasági adókulcs és a kedvező gazdasági előrejelzések miatt lett méltó a rangos helyre.
Azonban fontos megemlíteni, hogy a teljes magyar startup-finanszírozásnak csak körülbelül 16 százaléka származik külföldi forrásból, ami az európai átlagnál jelentősen alacsonyabb. Ez jelentős mértékben visszafogja a hazai startup ökoszisztéma fejlődését és a nemzetközi pénzügyi támogatások bevonását.
A FIVOSZ stratégiai együttműködésben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) fontos szerepet tölt be a magyar vállalkozói közösség támogatásában képzésekkel, hálózatépítési lehetőségekkel és mentorprogramokkal. Aktívan képviselik az érdekeiket kormányzati szinten, információt adnak és tanácsadást nyújtanak üzleti, jogi és pénzügyi kérdésekben. A szövetségek segítenek a pályázati folyamatokban és a finanszírozási lehetőségek kihasználásában is.
A FIVOSZ, közel 60 fős elnökségével (vármegyei és szakmai bizottságok) az ország legjelentősebb ifjúsági gazdasági szervezeteként működik, abban támogatja a fiatal vállalkozókat, amire a leginkább szükségük van: üzleti lehetőségeket, fejlődést és közösséget biztosít számukra.
A támogató szakmai- és adózási környezet miatt Magyarország a folyamatos fejlődés és a napi kihívások mellett is vonzó országnak számít a fiatal vállalkozók számára. Ráadásul különleges helyen fekszik, Budapestről 5-6 főváros és nagyváros gyorsan elérhető autóval, ami rengeteg kiaknázatlan gazdasági potenciált rejt a régióban, külpiacokban is gondolkodó fiatal vállalkozóknak.
Nemzetközi színtér
A magyar fiatal vállalkozók egyre inkább versenyképesek a nemzetközi színtéren, különösen a vállalkozások know-how-jának exportképessége és a globális piacok felé történő nyitás révén, hiszen a globális piacokon való versenyképesség egyre inkább elérhető számukra, köszönhetően a széleskörű digitális és nyelvi készségeiknek.
A VOSZ, a FIVOSZ és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által is támogatott kezdeményezések, mint például nemzetközi üzleti kapcsolatok kiépítése, a magyar ipar szakmai tudásanyagának kihasználása, jelentősen növelik a magyar kkv-k versenyképességét, számos üzleti utat szerveznek Amerikától Ázsiáig.
A vállalkozók számára az Európai Unió közvetlenül kezelt alapjai kiemelkedő finanszírozási lehetőséget kínálnak a 2021-2027-es költségvetési ciklusban, amely különböző szakpolitikai prioritásokra összpontosít. Ezek az alapok, mint a Horizon Europe, a Digitális Európa Program és az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz kutatás-fejlesztést, zöld programokat és digitalizációt támogatnak. A magyar fiatal vállalkozók jelentős EU-s finanszírozáshoz (MFOI) juthatnak nemzetközi versenyképességük növeléséhez.
Siker
Ahhoz, hogy egy fiatal vállalkozó sikeres legyen, számos kulcsfontosságú tulajdonságnak érdemes a birtokában lennie. Fontosak a környezeti tényezők, a személyes tulajdonságok, de a naprakész szakmai felkészültség és a folyamatos tanulás elengedhetetlen a sikerhez.
Szintén elengedhetetlen képesség a kitartás és a rugalmasság, amivel a kihívások és akadályok kezelése a vállalkozói pályán mindennapi feladat. Ezen felül a sikeres vállalkozóknak erős szociális képességekre is szükségük van, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy új kapcsolatokat építsenek, amelyekkel a későbbiekben támogató közösséget, üzleti lehetőségeket biztosítsanak maguknak. Bár az üzleti életben a szerencse szerepe vitatható, bizonyos esetekben „jó helyen és jó időben” lenni, jelentősen hozzájárulhat egy vállalkozás sikeréhez. A FIVOSZ-nál több, mint 15 szakmai bizottság foglalkozik azzal, hogy a vállalkozói szektor minden területét lefedő naprakész információkat adjanak a tagok számára.
Önmegvalósítás
Számos fiatal a vállalkozói létben való szabadság és az önmegvalósítás lehetősége miatt választja a vállalkozói pályát, hogy saját maga hozhasson döntéseket és irányítsa karrierjét. Az Y és a Z generáció már nem szeretne alkalmazkodni a hagyományos munkahelyi struktúrához. Nekik fontos, hogy a közösség számára értékteremtő tevékenységet végezzenek, úgy vélik, a vállalkozás lehetőséget ad arra, hogy jobban kihasználják saját képességeiket és hozzájáruljanak a gazdaság fejlődéséhez.
A FIVOSZ-nál úgy tapasztaljuk, hogy a fiatalok a magasabb és stabilabb jövedelem reményében is szívesebben indítanának saját vállalkozást az alkalmazotti munkaviszony helyett.
Különbségek
A női és férfi vállalkozók karrierjében gyakran tapasztalhatók különbségek, különösen a családi szerepek miatt, a gyermekvállalás például a nőktől igényel nagyobb rugalmasságot. A nőkre általában nagyobb rész hárul az otthoni feladatok ellátásában, ez a vállalkozói tevékenységüket is korlátozza. A női vállalkozások nagy része általában a szolgáltató szektorban tevékenykedik kiemelve az egészségügyi, oktatási és szépségápolási területet, talán ezek a tevékenységek a legjobban beilleszthetők a rugalmas időbeosztásba.
Magyarországon számos szervezet létezik, amelyek programjaikkal kifejezetten a nőket támogatják, hogy bátrabban merjenek vállalkozást alapítani, valamint a már vállalkozó hölgyeket segítik előadásokkal, mentorprogramokkal, finanszírozási lehetőségekkel. Az érdekképviseleti szervezetek külön figyelmet fordítanak a fiatal vállalkozók mellett a női vállalkozókra.
Azonban napjaink vállalkozói világában nem csupán a női és férfi vállalkozók aránya és szerepe érdemel kiemelt figyelmet, hanem egyre inkább előtérbe kerül a generációk közötti együttműködés, valamint a generációváltás kérdéskörének fontossága.
A vállalkozások fenntarthatósága és növekedése szempontjából kulcsfontosságú, hogy az idősebb generáció tagjai miként képesek átadni a tudást és a tapasztalatot az új nemzedéknek, illetve az is, hogy a különböző korosztályok az átadási folyamat során hogyan tudnak hatékonyan együtt dolgozni. A statisztikák szerint globálisan a családi vállalkozások mintegy 70 százaléka nem éli túl a generációváltást az első generációt követően, és csak kis részük marad fenn több nemzedéken keresztül. Ez alapvetően a megfelelő utódlástervezés és menedzsment hiányára vezethető vissza.
A generációváltás és az együttműködés legnagyobb kihívásai az értékrend, a kommunikáció és a munkavégzési stílusok különbözőségéből származik. Az Y és a Z generáció tagjai gyakran más értékeket és munkamódszereket preferálnak, mint az idősebb, tapasztaltabb vállalkozók. Gyakran az új generáció képviselői hozzák és vezetik be a digitális megoldásokat a cégvezetésbe, ami a fiatalabb korosztály számára természetes, ám az idősebb generációk számára ezek a változások nehézségeket jelenthetnek. Fontos, hogy az átadás során, a digitális megoldások bevezetésével a vállalatirányítási struktúrák és a vállalkozás kulcsfontosságú kompetenciái, valamint a cégkultúra is megmaradjon.
A sikeres átadás érdekében kiemelt jelentőségű lehet külső tanácsadó, szakember bevonása, hogy az idősebbek a cég értékeit strukturált, dokumentált formában tudják átadni a fiataloknak. Ez a cég értékelésénél is fontos szerepet játszhat.
A generációk közötti hatékony együttműködés és a tudatos generációváltás elengedhetetlen a vállalkozások hosszú távú sikeréhez, mivel ezek biztosítják a folyamatos innovációt és adaptációt a gyorsan változó üzleti környezetben” – zárja írását Inotay Petra.