2024.06.03.
Az idén már 36 éves Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nemcsak a mikro, kis- és középvállalkozások érdekképviseletét látja el, hanem számos hasznos szolgáltatással is segíti őket abban, hogy működésük minél hatékonyabb legyen. Cikkünkben ezeket jártuk körül.
Már 36 éve van annak, hogy megalakult a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, amely nemcsak az egyik legnagyobb múltú szervezet, hanem a legnagyobb munkáltatói érdekképviselet is. Közvetlenül mintegy 25 ezer aktív tagja van, a társszervezetekkel együtt azonban már csaknem 60 ezres ez a tábor – tájékoztat Barabás Tamás, a VOSZ társelnöke, a VOSZ Vállalkozásfejlesztési Kft. ügyvezetője.
Pillérek
Az évek során folyamatosan fejlődött maga a VOSZ szervezete és a tagok igényeinek megfelelően a szolgáltatásai is. Mostani tevékenységének három fő pillére van.
A szövetség alapvető tevékenysége az érdekvédelem és érdekképviselet: a VOSZ aktívan részt vesz például a minimálbér tárgyalásokban, de a vállalkozásokat érintő törvényi és szabályozási változások társadalmi egyeztetésében is, ahol a vármegyei szervezetek, a szakmai tagozatok és szekciók tagjai által megfogalmazott véleményt képviseli és ezáltal tud hatékonyan fellépni. A VOSZ tagvállalatainak vezetői és tulajdonosai első és megbízható forrásból tájékozódhatnak az aktuális őket érintő kérdésekről.
A második nagy terület a VOSZ társadalmi és kulturális missziója, ami a vármegyei és országos Év Vállalkozója, a Vármegyei Prima díjátadókban és végül a Prima Primissima Gálában csúcsosodik ki, amelyen immár több mint két évtizede díjazzák a legjobb teljesítményeket a kultúra, a művészetek, a sport, a tudomány és az oktatás területén. A VOSZ ezenfelül számos helyi rendezvényt tart, ezek közül tavaly indult útjára az ún. VOSZ Páholy rendezvénysorozat. A szövetség ezzel is segíti a vállalkozások és a kultúra egymásra találását: a vállalkozók megismerkedhetnek az üzleti közösséggel és beszélgethetnek az aktuális témákról, a kultúra területéről meghívott újabb és újabb vendégekkel.
A harmadik láb pedig maga a vállalkozásfejlesztési tevékenység, ami a 2018 tavaszán elhunyt Demján Sándor által közel negyedszázaddal ezelőtt kidolgozott és elindított Széchenyi Kártya Programból indult ki. Ez biztos hátteret ad a VOSZ vállalkozásfejlesztési tevékenységéhez – hangsúlyozza Barabás Tamás.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közös tulajdonban lévő KAVOSZ Zrt.-n keresztül napi szintű kapcsolatban állnak a hazai vállalkozókkal, amit jól érzékeltet, hogy a kamarai-, VOSZ és KAVOSZ irodák hálózatán keresztül csak az elmúlt két évben évente 1800 milliárd forint értékű hitelt helyeztek ki több mint százezer hitelszerződés megkötésével.
Még van igény a személyes kapcsolattartásra is
„Tapasztalataink szerint a digitalizáció előretörése ellenére a vállalkozók igénylik a személyes kontaktust is” – jegyezte meg a VOSZ társelnöke. A vállalkozókkal való közvetlen kapcsolattartás megkönnyíti a hazai vállalkozások üzleti hangulatát, attitűdjét, beruházási, fejlesztési szándékát negyedévente felmérő VOSZ Barométer elkészítését is. Ez arra is kiválóan alkalmas, hogy kiderüljön, milyen további szolgáltatásokra van igényük a vállalkozásoknak, hogy az érdekképviseleti szervezet szembesüljön azzal, a vállalkozásfejlesztési tevékenységén mit kell módosítania, finomhangolnia.
Barabás Tamás szerint az látható, hogy a munkaerőpiac lassan eléri kapacitásbeli határát, miközben egyre többen érzékelik azt, hogy most már nem csak a foglalkoztatottság növelése a cél, hanem a munkaerő hatékonyságát is szükséges javítani. Márpedig ehhez elengedhetetlenek a különböző vállalkozásfejlesztési tevékenységek, ami azt jelenti, hogy a kkv-kat kell segíteni abban, hogy hatékonyabban működjenek. Szerencsére a vállalkozók egyre nyitottabbak is ezekre.
Fontos hangsúlyozni, hogy a VOSZ független politikai pártoktól és önkéntes szövetségi formában működik. A vállalkozói szférát érintő kérdéseket mindenkor szakmai alapon, de természetesen a mindenkori gazdaságpolitikai környezetnek megfelelően, a gazdasági döntéshozókkal és jogalkalmazókkal – hivatalokkal, hatóságokkal, a közigazgatással – együttműködve tudja csak hatékonyan képviselni.
Mi fán terem a VOSZPort alkalmazás?
A VOSZPort alkalmazást kifejezetten azért fejlesztették ki, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások operatív folyamatait segítsék és így kézzelfogható, gyakorlati és pénzre váltható segítséget adjanak számunkra. Ennek lényege, hogy egy viszonylag egyszerű regisztráció után a vállalkozó a testreszabott alkalmazás segítségével könnyen átláthatja a cége pénzügyi helyzetét, vállalkozásfejlesztési lehetőségeit, és értesülhet a hazai, illetve külföldi hírekről, fontos tudnivalókról. A VOSZPort piactere pedig olyan alkalmazásokat kínál, amelyekkel a vállalkozások gyorsabban elintézhetik a napi teendőiket. Az alkalmazás vezérlőpultjáról egy kattintással kézben tarthatják a pénzügyi és adminisztratív feladataikat, egy helyen megtalálhatják a számlázással, banki ki- és befizetésekkel kapcsolatos legfontosabb információkat, kezelni tudják az összes cégüket, továbbá hasznos kimutatásokat találhatnak a partnereikről és a forráslehetőségeikről. Ráadásul díjmentesen hozzáférhető a céginformációs rendszer, miközben ezer vállalkozás ugyancsak ingyenesen kap az ügyfélkapcsolatait menedzselő alkalmazást (CRM rendszert).
„A VOSZ nemrég írt alá egy megállapodást az eMAG-gal, annak érdekében, hogy megismertesse az online értékesítő cég piacterét a hazai vállalkozásokkal, ami a külföldi terjeszkedésben is hasznos lehet a számukra. De abban is segítünk, hogy egy vállalkozó minél több szoftvert minél könnyebben ki tudjon próbálni” – teszi hozzá a VOSZ társelnöke.
Például egy elektronikus aláíró vagy egy online munkaidő-nyilvántartó szoftvert is bekapcsoltak, aminek az előnye, hogy nem kell külön regisztráció, hanem a szervezet internetes felületéről mindössze egy kattintással ki lehet próbálni mondjuk az e-szerződéskötés folyamatát. Az a cél, hogy a vállalkozók minél többféle szoftvert legyenek képesek tesztelni, hiszen nem mindenkinek van igénye egy vállalatirányítási vagy egy komplex rendszerre. Ha megtetszik valamelyik egy vállalkozásnak, akkor a díjmentes időszakot követően a szoftverfejlesztővel meg tud állapodni a további használatról.
A VOSZPortot az érdekképviseleti szervezet folyamatosan fejleszti, részben külső szolgáltatók ajánlatait, részben a saját szolgáltatásait rátéve.
A szövetségben a VOSZPortra mint digitális jelenlétre és a Széchenyi Kártya Program országos regisztráló irodáira alapozva 2023 végén elkezdtek egy személyes vállalkozásfejlesztési tanácsadói hálózatot is kiépíteni, ami jelenleg már 12 helyszínen elérhető, és várhatón ez év végén minden vármegyeszékhelyen üzembe állhat. Barabás Tamás tájékoztatása szerint az a céljuk, hogy az országban mindenhol legyenek olyan személyes tanácsadóik, akik ismerik azokat a megbízható állami és magán programokat, szolgáltatókat, amelyek a vállalkozásoknak segíthetnek, mondjuk egy generációváltásban, egy ESG-témában vagy akár a forráskeresésben. Ezeket az információkat a VOSZ folyamatosan átadja a tanácsadóinak, akik egy igényfelmérés alapján segítik a vállalkozókat abban, hogy ne nekik kelljen ezeket a programokat végigjárni és a megfelelő üzleti partnert megtalálni, ehelyett egy felkészült tanácsadó odairányítja őket, ahol bizonyosan tudnak segíteni a problémájukban. Ez a tanácsadás a VOSZ tagjai számára ugyancsak díjmentes.
Egyetemi együttműködések
A VOSZ elkötelezett abban is, hogy az egyetemekkel való együttműködését is elmélyítse, hogy azok a gazdaság- és vállalkozásfejlesztésben gyakorlati támogatást nyújtsanak a vállalkozóknak. Folyamatosan bővítik a felsőoktatási intézményekkel meglévő megállapodásaikat, főként az innovációban és a kutatás-fejlesztésben. Többek között a veszprémi Pannon Egyetemmel, a Szegedi Tudományegyetemmel, a győri Széchenyi István Egyetemmel, a székesfehérvári Kodolányi János Egyetemmel, valamint a Pécsi Tudományegyetemmel dolgoznak együtt.