2023.09.05.
Újabb támogatásról döntött a kormány, amelynek a kis- és középvállalkozások megerősítése, versenyképességének növelése a célja.
A magyar kormány újabb támogatásról határozott, melynek célja az, hogy megerősödjenek és versenyképesek legyenek a hazai KKV-k.
Ennek keretében 8 milliárd forint európai uniós forrást használnak fel, melynek kezelését a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) alatt működő Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (IFKA) végzi majd – írta az mfor.hu.
A forrás a GINOP Plusznak köszönhető a 2021-27 közötti időszakra nézve – az összeg felhasználásához a kormányzati stratégiáa az IFKA számára három főbb feladatot írt elő. Ezek a magyar beszállító vállalatok fejlesztése, a vállalkozások felkészítése környezeti, szociális és irányítási szempontból, illetve az energiahatékonyságra irányuló fejlesztéseik előkészítése – tudatta az mfor.hu.
Vállakozásfejlesztési programokkal támogatják a KKV-kat
Mint azt Lóga Máté gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkár elmondta: a program során figyelembe kell venni a KKV-k érdekeit. Így tehát az IFKA egyablakos és átlátható ügyfélutakon keresztül intézkedik majd a támogatás megvalósításában.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium kiemelt figyelemmel kíséri, hogy a szolgáltatások a hátrányos helyzetű térségek vállalkozói se maradjanak ki. Ugyanígy külön figyelemmel kezelik a speciális vállalkozói csoportokat – fontos, hogy mindenki kellő információt kaphasson a fejlesztési lehetőségekről – írta az mfor.hu.
Az IFKA ügynökségi feladata egyébként az is, hogy szemléletformáló programokat, szakmai támogató rendszereket kínáljon. A vállalkozói együttműködések serkentése céljából elősegítse a virtuális piacterek, kataszterek, cégdiagnosztika működését, illetve a klaszterekkel együttműködést, az üzleti partnerkeresést. Nyújtson képzési, mentorálási szolgáltatásokat, összességében elősegítve a generációváltást – adta hírül az mfor.hu.
Az IFKA szorosan együttműködik a magyarországi gazdaságfejlesztési ökoszisztéma szereplőivel. A közelmúltban két stratégiai megállapodást is született ennek érdekében az IFKA és a KAVOSZ Zrt., valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) között – tudatta az mfor.hu.