2025.06.23.

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint – közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.
A külföldi működőtőke-befektetések (FDI) fogadására leginkább alkalmas feltörekvő gazdaságokat évente rangsorló listán Magyarország ezúttal a 17. helyen végzett, ami komoly előrelépés a 2024-ben elért 22. pozícióhoz képest.
A Kearney FDI Confidence Index (FDI bizalmi index) felmérésében Magyarország olyan jelentős befektetési célpontoknál bizonyult vonzóbbnak, mint például Kuvait és Vietnám vagy Románia, és a kelet-közép-európai régióból egyedüliként ért el az egy évvel korábbinál jobb eredményeket.
A több mint negyven országban tevékenykedő tanácsadó cég adatai szerint a nemzetközi befektetői közösség elsősorban az infrastruktúra és a munkaerő minőségét, és a gazdaság eddigi teljesítményét értékelte a vizsgált országokban. Az üzleti környezet megítélése is igen kedvező, ebben a dimenzióban Magyarország ugyanolyan jól teljesít, mint például Lengyelország vagy Szaúd-Arábia.
A legtöbb befektető a magyar gazdaság szélesebb működési környezetét jelentő Európai Unió adottságait is jónak tartják. A felmérésben megkérdezettek több mint kétharmada – 69 százaléka – vélekedik kedvezően az EU-ról, és 60 százalékuk mondta azt, hogy szívesebben vág bele egy-egy újabb projektbe itt, mint bárhol máshol a világon. Ezzel kapcsolatban magyar szempontból különösen fontos, hogy az ázsiai befektetők bíznak leginkább az EU versenyképességében.
Joó István kormánybiztos, a HIPA vezérigazgatója kiemelte, hogy a nemzetközi befektetői közösség értékítéletét tükröző adatok fontos visszaigazolást jelentenek. „A HIPA-val a jövőben is azon dolgozunk, hogy tovább erősítsük Magyarország pozícióját a globális befektetési térképen” – húzta alá a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos.
A Kearney 27. alkalommal végezte el a felmérést, amely szerint továbbra is – 13 éve megszakítás nélkül – az Egyesült Államok a legvonzóbb befektetési célpont a fejlett piacok közül. A második Kanada, a harmadik az Egyesült Királyság. A feltörekvő országok rangsorát Kína vezeti, utána az Egyesült Arab Emírségek, majd Szaúd-Arábia következik.
A felmérést több mint 530 vállalatvezető közreműködésével készítették. A megkérdezettek mind évi 500 millió dollárnál nagyobb árbevételű társaságokat irányítanak. A cégek központját tekintve a Kearney 30 országból gyűjtött össze befektetői véleményeket. A társaságok együtt valamennyi fontos ágazatot lefednek, többségük a szolgáltatások, a feldolgozóipar és az infokommunikáció területén tevékenykedik.
Az 1926-ban alapított Kearney a nemzetközi üzleti stratégiai tanácsadási piac egyik legtekintélyesebb szereplője, központja Chicagóban van, és ügyfelei között tudhatja a világ félezer legnagyobb vállalatát felsoroló Fortune Global 500 ranglistán szereplő cégek háromnegyedét.