2025.06.16.

Idén immár tizenharmadik alkalommal hirdeti meg a kormány a Nyári diákmunka programot, amelynek 4,5 milliárd forintos forrásából bértámogatást nyújt a 16–25 év közötti, nappali tagozatos tanulók és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához. A nyári diákmunka programokban a konstrukció 2013-as indulása óta összesen 326 ezer diák vett részt, a kormány pedig összesen 34,4 milliárd forint összegű támogatást nyújtott foglalkoztatásukhoz.
A nyári diákmunka program a területi, települési önkormányzatok és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeik, továbbá egyházi jogi személyek, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás, valamint 2024-től az erdőgazdálkodás területén működő vállalkozások számára biztosít támogatást a július-augusztus hónapokban foglalkoztatott diákok béréhez. A támogatás lehetőséget ad arra, hogy ezek a szervezetek a megnövekedett szezonális munkaerőigényük kielégítésére előnyben részesítsék a nappali tagozatos diákokat, egyetemi hallgatókat – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A programba azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok, nem állnak foglalkoztatásra irányuló vagy vállalkozási jogviszonyban, és regisztráltak a járási hivatal foglalkoztatási osztályán. A munkáltatónak nyújtott bértámogatás összege szakképzettséget igénylő munkakör esetén fejenként 261 600 forint, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 218 100 forint lehet.
A diákok regisztrációja 2025. június 16-tól lehetséges, míg a munkáltatók támogatási kérelmeiket a július 1. – augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő, határozott idejű foglalkoztatás vonatkozásában nyújthatják be a székhely, telephely vagy a munkavégzés helye szerint területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz.
További részletes információk elérhetők a kormány foglalkoztatási portálján, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalok munkatársainál.