2021.10.15.
Tisztújítás zajlott le a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségében: az érdekképviselet Küldöttgyűlése elnökévé választotta Eppel Jánost, a szervezet társelnökét. A megválasztott tisztségviselői kör – akiknek a megbízatása a 2026. évi tisztújító Küldöttgyűlésig tart – több új, neves és elismert vállalkozóval gazdagodott.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2021. október 14-én Tisztújító Küldöttgyűlést tartott. A VOSZ korábbi elnöke, Tolnay Tibor már az év elején bejelentette, hogy a következő 5 évre az elnökségi tisztséget nem vállalja, de társelnökként továbbra is szívesen részt venne az érdekképviselet munkájában. A szövetség elnökhelyettesei, Ádám Imre és Gazsi Attila úgy nyilatkoztak, hogy ha bizalmat kapnak, a jelenlegi pozíciójukban szolgálnák tovább a VOSZ érdekeit. Mindezekre tekintettel Tolnay Tibor Eppel Jánost, a VOSZ társelnökét javasolta az elnöki tisztségre. Jelölését az Elnökség egyhangúlag támogatta.
„A vállalkozói kör felém megnyilvánuló bizalmát a szövetség küldetésének továbbvitelével kívánom megszolgálni. A VOSZ a vezetésemmel változatlanul a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek és a kamarák együttműködő partnere kíván lenni és a kormányzatot is támogatni fogja az ország gazdasági fejlesztésében. Meggyőződésem, hogy meg kell őrizni és tovább kell fejleszteni a vállalkozói szolgáltatásokat, különös tekintettel a Széchenyi Kártya Programra, a vállalkozások digitális környezetére és támogatást nyújtani a vállalkozások szervezeti és üzleti fejlesztésében” – nyilatkozta Eppel János. Az elnök több évtizedes üzletemberi és vállalkozás-fejlesztési tapasztalatával a külkereskedelem és nemzetközi kapcsolatok terén, személyében is garanciát jelent ahhoz, hogy a VOSZ továbbra is mértékadó munkaadói érdekképviseletként működjön Magyarországon és a térségben egyaránt. „Gazdaság és társadalom, vállalkozás és kultúra kéz a kézben jár, ezért a Demján Sándor által elindított Prima mozgalom továbbvitele és átmentése a jövő generációk számára létkérdés” – hangsúlyozta az új érdekképviseleti vezető.
A Küldöttgyűlés megalapította a VOSZ Egészségügyi Tagozatát, amelynek elnökévé Dr. Fábián Lajost, a magyar magánegészségügy vezéregyéniségét – korábbi szekcióelnököt – választotta. A Mezőgazdasági Tagozat elnöke Mátrai Zoltán agrárszakember lett, a társelnöki kör Barabás Tamással, a szervezet Ifjúsági és Induló Vállalkozás Szekciójának korábbi elnökével bővült.
Mind az új tisztségviselők, mind pedig a tisztségükben újra megválasztott vállalkozók mandátuma a 2026. évi Tisztújító Küldöttgyűlésig tart.
Az új tisztviselők
Eppel János az egyetem elvégzése után, 1978-ban, a Konsumex Külkereskedelmi Vállalatnál kezdte pályáját, majd részt vett a vállalat külföldi és belföldi termelő beruházásainak, és érdekeltségeinek létrehozásában, később a vezetésével működött a cég bécsi, majd frankfurti vegyesvállalata. 1994. júliusában csatlakozott a Porsche Hungariához értékesítési vezetőként, és az ő nevéhez fűződik a márka hatékonyan működő márkakereskedői hálózata, valamint az erős gyári kapcsolatokon alapuló importőri rendszere. 2002. január 1-től a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója. Az Eximbank Zrt. és a MEHIB Zrt. felügyelőbizottsági tagjaként is részt vállal a hazai külgazdaság, kiemelten a kkv-szektor fejlesztésében. Példamutató munkájáért 2011-ben Év Vállalkozója díjat kapott, 2015-ben – Demján Sándor elnök úr javaslatára - a VOSZ társelnökévé, majd Nemzetközi Bizottságának elnökévé választják meg. 2017-ben Klauzál Gábor díjban részesült és 2019-ben pedig Magyar Gazdaságért díjat kapott.
Dr. Fábián Lajos a magánegészségügy vezéregyénisége és elismert szakértője Magyarországon és Európa számos országában. Orvos, vállalkozó, egészséggazdasági és egészségbiztosítási szakértő. A MedAlliance Holding Zrt. igazgatóságának elnöke és alapító részvényese. Menedzselt kórházépítéseket Varsóban és Bukarestben is, részt vett a stockholmi székhelyű egészségbiztosító létrehozásában, majd piacra vezetésében, és több, mint 50 járóbeteg klinika nyitása zajlott le vezetése alatt a régióban. a VOSZ egészségügyi szakmai szervezetének elnöke, irányítása alatt a korábbi egészségügyi szekció megújult és rövid idő alatt rendkívül aktív és integratív érdekképviseletté fejlődött. Az elnökség támogatta Tolnay Tibor elnök úr indítványát az Egészségügyi tagozat létrehozására és Dr. Fábián Lajos jelölésre a tagozat élére is, a jelenleg is működő Egészségügyi Szekcióból való átalakulással.
Mátrai Zoltán szakmai életútja a gazdálkodók társaságában zajlik immáron 27 éve. Szülei a rendszerváltozás óta mintegy 100 hektáron gazdálkodtak. Agrármérnökként végzett és szántóföldi és sertéstenyésztési ágazatokban kezdem a szoftveres adatgyűjtést, feldolgozást, amit a növényvédelmi meteorológia követett, amely a mai napig is aktívan része életék, amiben mélyebb szakértelemmel rendelkezik. 2012 óta tulajdonosa az agrotrend.hu hírportálnak, amely mára hazánk egyik vezető agrárportálja. Határozott célja, hogy a hazai mezőgazdaságot az emberek életében betöltött szerepe szerint értékelje a lakosság és hogy példaképeket állítsunk gazdatársaink elé, társadalmi szerepvállalásban, szakmai munkavégzésben és rendezett birtok témakörben is! VOSZ-os feladatának a gazdatársadalmon belüli önszerveződést kívánja koordinálni. Az Ügyvezető Elnökség egyeztetéseket folytatott Mátrai úrral és ez alapján is javasolták a tisztségre.
Barabás Tamás széles látókörű és kiválóan képzett pályázati szakértő, aki megbízható partnere a szövetségnek és a magyar vállalkozóknak is EU-s pályázati és forrásszerzési kérdésekben. A jelölt 2001-től több cégnél dolgozott pénzügyi, finanszírozási és kereskedelmi területen és 2015-2018 között vezetett egy olasz start-up céget is. Felhalmozott tapasztalatait 2017 óta tanácsadóként is kamatoztatja, 2007-től a ProjectMine Kft. tulajdonosa és első számú vezetője. Finanszírozási és pénzügyi témában rendszeresen publikál, TV és rádióműsorban szerepel. Cégével 2014 óta a VOSZ tagja, 2016-ban az Ifjúsági és Induló Vállalkozások Szekció elnökévé választották meg, ugyanebben az évben elnyerte a VOSZ Év Vállalkozója elismerését is. 2020-ban Magyar Gazdaságért díjat kapott. Évek óta vezető szerepet vállal a VOSZ sikeres pályázati tevékenységében: a most is futó, 1,1 milliárd forintos támogatási összegű, kiemelt pályázati projekt szakmai vezetőjeként jelentős szerepet játszott a projekt elnyerésében és eddigi sikeres előre haladásában. Intenzív egyeztetéseket folytat az Irányító Hatósággal és az érintett minisztériumokkal, közigazgatási testületekkel.