2023.01.10.
A kormány négy és félmilliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
„Az agrártárca tisztában van a kiskereskedelmet sújtó nehézségekkel, legyen szó akár az energiaköltségek vagy az infláció hatásairól, a minisztérium éppen ezért folyamatosan vizsgálja azokat a lehetőségeket, amelyek segítséget nyújthatnak az ágazat szereplőinek” – közölte Nagy István.
A miniszter kitért arra is, hogy az alapvető szolgáltatások mennyiségileg és minőségileg magasabb színvonalú hozzáférhetővé tétele nagyban növeli a kistelepülések népességmegtartó erejét. Ezek között is fontos szerepet játszik az élelmiszerekhez való hozzáférés. Ennek biztosítását szolgálja a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek támogatása, amelynek segítségével sikerülhet megőrizni ezeket az üzleteket a jelenlegi gazdasági kihívások mellett is.
Az összesen 4,5 milliárd forintnyi forrásra az év elején pályázhatnak majd az érintettek. A tárca tervei szerint több, mint ezer hentesüzlet részesülhet a boltonként akár 3 millió forint támogatásban.
„A kis hentesüzletek létrehozhatnak rövid ellátási láncokat, hozzájárulhatnak az élelmezésbiztonság megvalósulásához, fenntartásához és emellett munkát is biztosítanak az ott élőknek. Ezek a kereskedelmi egységek biztosítják hazánk tradicionális, változatos, térségi ízvilágának és konyhaművészetének fennmaradását is. Ezen üzletek léte a vidék és különösen a kistelepülések népességmegtartó erejének is alapját képezik, így támogatásuk társadalmi és demográfiai szempontból is jelentős” – emelte ki az agrártárca vezetője.
(AM Sajtóiroda)