VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Nemcsak nyári lehetőség a diákmunka

2022.10.24.

Nemcsak nyári lehetőség a diákmunka

A diákmunkások átlagos órabére 2022 nyarán már meghaladta az 1500 forintot, a bérek azóta is emelkedtek, és ajánlatokban sincs hiány, hiszen a diákmunka nem szezonális, hanem az év egészében elérhető lehetőség – mondja Kott Zoltán, a Meló-Diák Holding vezérigazgatója.

A Meló-Diák több mint 1000 partnerénél a nyári hónapokban 14–18 ezren dolgoztak – tájékoztatott Kott Zoltán, a Meló-Diák Holding vezérigazgatója. Az ország (és Európa) legnagyobb diákszövetkezeténél a nyári hónapokban munkát vállaló fiataloknak összesen 4,887 milliárd forint munkabért fizettek ki. A ledolgozott órák száma 3,234 millió volt, ami azt jelenti, hogy az átlag órabér meghaladta az 1500 forintot.

A nyári keresetek az elvárások felső sávjában vagy azok fölött szóródtak. A diákmunka átlagórabére nemcsak az idei minimál-órabér 1150 forintos összegét haladja meg, de megfelelt a diákok elvárásainak is. A Meló-Diák által 2021 végén készített felmérésben megkérdezettek nagyjából 80 százaléka 1150 és 1500 forint közötti összegben határozta meg az „elfogadható nettó órabér” szintjét.

A munkalehetőségek ősszel is nyitva állnak, és a fiatalok élnek is velük. A már említett felmérésben közel háromnegyedük mondta azt, hogy szívesen dolgozik tanulás mellett is. A mostani, bizonytalanabb helyzetben ez az arány már feltehetően már magasabb; a kiadások – például az albérleti díjak – olyan ütemben emelkedtek, hogy valószínűleg egyre több az olyan főiskolás és egyetemista, aki rendszeres munkával egészíti ki bevételeit – mondja a vezérigazgató. Alátámasztják ezt a Meló-Diák szeptemberi adatai is, amelyek szerint van olyan régió, ahol a diákmunkások száma mindössze 10–15 százalékkal marad el a nyári hónapokban regisztrálttól. Az egy diákra eső ledolgozott órák száma szeptemberben megközelítette a júniusi szintet, és a partnercégek száma sem esett vissza jelentősen a nyári csúcsszezon elmúltával. Kott Zoltán szerint ezért is helyesebb, ha a diákmunkára egész éves lehetőségként tekintünk, amelyben a nyári hónapokban – a nyilvánvaló „szezonális hatások” miatt – kiemelkedő mutatókról lehet beszámolni, de amely ősztől tavaszig ugyanúgy nyitva áll a fiatalok előtt.

Nagy fesztiválok már nincsenek, de a diákmunkások körében népszerű irodai vagy áruházi álláslehetőségekből ősszel sincs hiány. A bérek a rendkívül magas infláció miatt a gazdaság szinte valamennyi szegmensében emelkednek, a munkát vállaló diákok az év utolsó hónapjaiban is megtalálhatják számításukat. A Meló-Diáknál a szövetkezet több száz partnerének ajánlatai közül válogathatnak a diákok, érdemes tájékozódni – javasolja Kott Zoltán.

vissza