VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Megszűnik a hiteltörlesztési moratórium

2022.12.14.

Megszűnik a hiteltörlesztési moratórium

A kormány nem hosszabbítja meg a fizetési moratórium év végével lejáró hatályát – jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

A moratóriumban lévők száma ugyanis jelentősen lecsökkent: az egyre nagyobb számban kilépő ügyfelek miatt 2022. augusztusra már csak a vállalati hitelek mindössze 1 százaléka, a lakossági hiteleknek pedig csak 3 százaléka vett részt a célzott fizetési moratóriumban, és azóta ez tovább csökkent. A kormány szerint a kamatstop, amely 350 ezer családot és 60 ezer vállalkozást érint, már megfelelő védelemmel szolgál, így a fizetési moratórium fenntartása nem indokolt.

A gazdaságfejlesztési miniszter tájékoztatott arról is, hogy a lakosság és a vállalkozások megvédését, valamint a szankciók okozta gazdasági és inflációs helyzetet szem előtt tartva a kormány úgy döntött, hogy jogszabályban garantálja, hogy a moratórium kivezetése ellenére az ügyfelek által fizetendő havi törlesztő részlet 2023 januárjától ne emelkedhessen a moratóriumban való részvétel során felhalmozódó kamatok és díjak miatt. A kabinet rögzítette azt is, hogy a tartozás visszafizetése a futamidő meghosszabbításával valósulhat meg.

A moratóriumot a kormány kezdetben 2020. vége helyett előbb 2021 júniusa, majd októbere végéig hosszabbította meg. A járványhelyzet gazdasági hatásainak enyhülésével párhuzamosan, 2021. novembertől a törlesztési moratórium célzottan, már csak egyes kiemelten sérülékeny társadalmi csoportok (nyugdíjasok, gyermeket váró és nevelő adósok, közfoglalkoztatottak, illetve azok, akiknek a járvány hatására csökkent a jövedelmük), valamint pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozások (árbevételük legalább 25 százalékkal csökkent az előző évhez képest) számára maradt elérhető, amennyiben nyilatkoztak rászorultságuk indokoltságáról előbb 2021. október végéig, majd 2022. július végéig – emlékeztetett a gazdaságfejlesztési miniszter.

(MTI)

vissza