2024.08.15.
Nem lehet sokkolni a vállalatokat egy két számjegyű béremelési kényszerrel, ez csak tovább rombolná a befektetők bizalmát a magyar gazdaság felé, ezt mondta a Világgazdaságnak az egyik legnagyobb hazai vállalkozói érdekképviselet vezetője, miután szerettük volna megtudni az idei minimálbér-tárgyalásokon részt vevő munkaadói szervezetektől, hogy mit szólnak ahhoz, hogy 2025 januárjában 300 ezer forintra emelkedjen a bruttó minimálbér összege.
A munkaadók nem zárkóznak el a garantált bérminimum megszüntetésétől, és a jövő évi minimálbér nagyobb emelésétől sem, ám egyelőre korainak tartanak minderről beszélni.
Augusztus elejére már két tárgyalási fordulón is túl van a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma. A munkaadók és szakszervezetek mellett a kormány képviselőiből álló érdekegyeztető testületnek a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum emelésén túl idén a szokásosnál is komplexebb megállapodást kell kötnie. November 15-ig pontosan meg kell határozniuk azokat a pontokat, amelyek alapján átültetik az uniós minimálbérről szóló irányelvet a hazai gyakorlatba, azaz hogy miképp éri el a magyar minimálbér az átlagbér 50 százalékát.
Nagy talány, hogy mi lesz a garantált bérminimummal
Ez pedig olyan több kérdést egyszerre a felszínre hoz, amelyek már évek óta a levegőben lógnak, ilyen például hogy mi lesz a garantált bérminimum sorsa. A magyar bérrendszer sajátossága, hogy két elemből áll, amit a felek többsége jó dolognak tart, hiszen elismerik a szakvégzettséget, csakhogy a különböző statisztikákban rendre hátul kullog Magyarország a klasszikus értelemben vett minimálbérrel. Hiába kapja a foglalkoztatottak alig 5-6 százaléka, szemben a garantált bérminimummal, ami jelenleg 22 százalékkal magasabb és jóval többen is kapják, mégis mindenki a legkisebb kötelező munkabért veszi alapul. Épp ezért már tavaly is felmerült a megszüntetése, a többség azonban elvetette, miközben abban sincs egyetértés, hogy egy vagy több év alatt kerüljön kivezetésre.
A szakszervezetek félelme, hogy ha több év alatt szűnne meg, azzal végeredményben rosszabbul járna a garantált bérmimumot keresők több százezres tömege, akiknek pár év alatt elinflálódna a jövedelme. Most úgy tűnik, a gordiuszi csomót a Nemzetgazdasági Minisztérium vágná át, a szaktárca ugyanis bevitt egy javaslatot a VKF felé, amelyben három év alatt vezetné ki.
Három forgatókönyv van az asztalon
A nyilvánosságot persze jobban érdekli, hogy mennyi lehet jövőre a minimálbér, amire azért nem egyszerű válaszolni, mert a tárgyalások kezdeti szakaszában maguk az érdek-képviseletek sem szeretnek konkrét számokról beszélni. Bár a tárgyalások menetét rengeteg minden befolyásolhatja, hiszen nem ismertek még a jövő évi makroszámok sem, az eddigi megszólalása alapján már nagyjából meghatározható, hogy milyen forgatókönyvekkel számolhatunk a legkisebb kötelező munkabér esetén.
- Már jövőre a minimálbér a garantált bérminimum szintjére emelkedik, utóbbi pedig megszűnik. Ebben az esetben a legkisebb kötelező munkabér a jelenlegi 266 800 forintról 22 százalékkal bruttó 326 ezer forintra emelkedne. Ezt a megoldást támogatja a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Liga Szakszervezetek vezetője is, ugyanakkor a kérdés megosztja a VKF résztvevőit, sem a munkavállalói sem a munkaadói oldal nem képvisel egységes álláspontot, ezért ennek van talán a legkisebb realitása.
- Jövőre 10 százalékkal, bruttó 293 480 forintra emelkedik a minimálbér. A Liga Szakszervezetek vezetője a Világgazdaság Bruttó című műsorában beszélt két számjegyű emelésről. Ennek a kivitelezhetőségét erősíti, hogy valószínűleg még a vállalkozók is támogatni tudnák, hiszen ők is elismerik, hogy a minimálbér összegét folyamatosan és nagy arányban emelni kell. Másrészről, és ez a lényeg, a minimálbér emelését könnyebben le tudják nyelni, mint a szakmunkás minimálbérét, ami háromszor több embert, mintegy 750 ezer foglalkoztatottat érint.
- A Magyar Szakszervezeti Szövetség javasolta, hogy jövőre 12 százalékkal emelkedjen a minimálbér, ugyanis azzal 300 ezer forintra ugrana. Ők azonban teljességében elutasítják a garantált bérminimum megszüntetését, és általában is a többségtől eltérő álláspontot képviselnek, így nehéz megjósolni, hogy a javaslatuk mennyire nyeri el a felek tetszését
Mindenesetre a bruttó 300 ezer forintos minimálbér egy újabb határ átlépését jelenthetné, ahogy volt ez 2022-ben, amikor 200 ezer forintra nőtt, így feltettük a kérdést a vállalkozóknak, hogy mit szólnak az ötlethez.
„Felelőtlenség két számjegyű béremelésről beszélni augusztusban”
„Az indokoltságát nehéz vitatni, hiszen uniós viszonylatban alacsony a minimálbér, de mindig elmondjuk: a bérszínvonalat a termelékenység határozza meg, és a termelékenység is alacsony sajnos” – mondta a Világgazdaságnak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ)
Ugyan az idei nem lesz egy recessziós év, de miután nem úgy indult el a fogyasztás, ahogy kellett volna, biztosan nem fog hasítani a magyar nemzetgazdaság. Ráadásul gondok vannak az EU gazdaságával is, ez pedig érződik a hazai a megrendelésállományban. Perlusz László szerint mindebből pedig azt következik, hogy nem az elrugaszkodásról, hanem egy nagyon lassú kilábalásról szól 2024, innentől kezdve véleménye szerint nem lehet sokkolni a vállalatokat egy két számjegyű béremelési kényszerrel.
Egy ilyen helyzetben, ilyen inflációs és gazdasági környezetben felelőtlenségnek tartom augusztus elején bedobni a két számjegyű béremelés ötletét. Ez csak tovább rombolná a befektetők és vállalkozók bizalmát a magyar gazdaság felé
– mondta a VOSZ főtitkára, aki szerint félő, hogy a magyar vállalatok tömegei dobják be a törülközőt egy nagyobb emelés esetén, és akkor már nem arról lesz szó, hogy néhány százalékponttal alacsonyabb reálbér-emelkedés mellett lehet teljesíteni ezt az évet, hanem arról, hogy elbocsátások és elveszett munkahelyek következnek. „Nem szabad addig feszíteni a húrt, hogy az elszakadjon”, tette hozzá.
Légből kapott minden konkrét szám
„Először látni szeretnék azokat a nemzetgazdasági adatokat az idei és jövő évre vonatkozóan, amik meghatározzák a mozgásterünket abban, hogy mennyit lehet emelni a béreken” – mondta Világgazdaságnak Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, aki szerint szakmaiatlan és légből kapott ilyenkor konkrét összegekről beszélni. Három adatot említett, amit ilyenkor figyelembe kell venniük, az egyik ilyen az infláció, a második a termelékenység, a harmadik pedig a GDP.
Amíg erre a háromra nem kapunk előrejelzéseket, addig minden szám olyan, amit Mari néni is mondhatna nyugodtan
– fogalmazott Rolek Ferenc. A két bérelem kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy teljesen más kategória a kettő: míg a minimálbér szociális szempontokat vesz figyelembe, addig a garantált bérminimum szakmai. Ők nem ragaszkodnak utóbbi megtartásához, de szerinte 2025-ben még semmiképpen nem fog megszűnni, így a mostani tárgyalások során is meg kell egyezniük majd, hogy jövőre milyen mértékben emelkedik.
„Nem a minimálbérről tárgyaltunk, tiltakozni kellene ellene”
Ezek fals információk, nem a minimálbérről tárgyaltunk eddig – ezt mondta lapunknak Zs. Szőke Zoltán, az ÁFOSZ-COOP Szövetség elnöke, aki szerint az eddig csak az uniós irányelvnek való megfelelésről egyeztettek, azaz, hogy miképp jutunk el oda, hogy a minimálbér a nemzetgazdasági átlagkereset 50, vagy a nemzetgazdasági mediánkereset 60 százalékára emelkedjen. Hangsúlyozta, hogy konkrét összegekről semmiféle tárgyalást nem is folytattak és nem is ez volt a célja a tárgyalásoknak, hanem a metódusról, hogy milyen elveket kell majd figyelembe venni.
Tiltakozni kellene ellene
– így reagált Zs. Szőke Zoltán a garantált bérminimum megszüntetésének ötletére, szerinte sokkal fontosabb tétel, mint a minimálbér, a szaktárca javaslatáról, ami ezt tartalmazta, azt mondta, nincsen semmi kőbe vésve.
A VOSZ viszont nem zárkózik el a garantált bérminimum megszűnésétől
Perlusz László hangsúlyozta, hogy eredetileg szakszervezeti kezdeményezés volt, ám azóta úgy látják, hogy bevált, ennek ellenére nem zárkóznak el a megszüntetésétől. Itt számtalan megoldás szóba jöhet, ők mindenre nyitottak. Ezek között említette, hogy megmarad a minimálbér és mellette ágazatonként határoznak meg bérminimumokat. Ez azonban biztosan nem mostanában lesz, jelenleg az ágazati párbeszéd rendszere erre ugyanis nem alkalmas, de két-három év múlva el lehet jutni erre a szintre, vélekedett a VOSZ főtitkára, aki azt is jelezte, hogy addig nincs értelme konkrét összegekről beszélni, amíg meg nem egyeznek arról, hogy miképp ültetik át a hazai gyakorlatba az uniós minimálbérről szóló irányelvet.