VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Meghosszabbítja a rendkívüli kamattámogatási programot az Agrárminisztérium

2022.12.30.

Meghosszabbítja a rendkívüli kamattámogatási programot az Agrárminisztérium

Döntés született az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők számára nyújtott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatásának 2023. március 31-ig történő meghosszabbításáról.

Az idei történelmi léptékű aszályhelyzet, az energia- és takarmányárak robbanásszerű emelkedése komoly terheket jelent a gazdálkodóknak. Ezért az agrárvállalkozások számára bevezetett, kiemelten kedvező kamatozású, szabad felhasználású folyószámlahitel felvételének lehetőségét 2023 első negyedévében is biztosítja az agrártárca.

Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű kamattámogatással segített konstrukcióját állattartók és az igazoltan aszálykárral érintett növénytermesztők vehetik igénybe. A mostani döntéssel a megkötött hitelszerződések hatálybalépési ideje 2023. március 31-ig meghosszabbításra kerül. Az állami kamattámogatás mértéke legfeljebb 14 százalék úgy, hogy a hitelek induló éves kamatterhe a kamattámogatás figyelembevételével ugyancsak nagyon kedvező, jelenleg 6-7 százalékos mértékű. Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel normál kamattámogatás mellett ezen időpontot követően is igényelhető lesz.

Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel alapkonstrukciójához kapcsolódóan is fontos változás történt azzal, hogy az Európai Bizottság jelentősen megemelte az ukrán-orosz konfliktus miatt kialakult gazdasági nehézségek enyhítését szolgáló, korlátozott összegű támogatások keretösszegeit és a támogatások odaítélhetőségének határidejét.

Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitellel rendelkező vállalkozások is a magasabb keretösszeg (élelmiszer termelők, illetve mezőgazdasági termék feldolgozó/forgalmazók esetében: 2 millió euró, mezőgazdasági termelők esetében: 250 ezer euró; halászati ágazat esetében: 300 ezer euró) terhére vehetik igénybe a konstrukcióhoz kapcsolódó kamat- és kezességi díjtámogatást.

(AM Sajtóiroda)

vissza