2025.03.05.

A felhívás lehetőséget biztosít állattartáshoz, kertészethez és mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó épületek, létesítmények építésére és fejlesztésére, vagy éppen az e tevékenységekhez kapcsolódó fontosabb gépek, eszközök beszerzésére.
„A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretén belül meghirdetett pályázat legfontosabb célja olyan kisléptékű fejlesztések támogatása, amelyek megvalósulásával növekszik a legkisebb gazdaságok jövedelemtermő képessége. A felhívás lehetőséget biztosít állattartáshoz, kertészethez és mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó épületek, létesítmények építésére és fejlesztésére, vagy éppen az e tevékenységekhez kapcsolódó fontosabb gépek, eszközök beszerzésére, ezzel pedig akár a főállású árutermelő gazdaság létrehozása is célul tűzhető ki” – idézi az Agrárminisztérium közleménye Nagy István minisztert.
Az elnyerhető vissza nem térítendő forrás maximum 10 millió forint lehet, a támogatás intenzitása pedig kiemelkedően magas, 85 százalék. A forrás 25 százaléka önerő igazolása nélkül igényelhető, majd az ezzel történő elszámolást követetően újabb 25 százalék előleg igénylésére lesz lehetőség. A felhívás keretében az nyújthat be támogatási kérelmet, akinek már van termelési tevékenysége, de még nem éri el a 10 ezer euró Standard Termelési Érték (STÉ) nagyságú üzemméretet.
A felhívás és minden kapcsolódó tájékoztató és dokumentum a kap.gov.hu weboldalon érhető el.