2021.09.16.
A vállalkozások munkaerő támogatása program kibővítésével akár 9 hónapon át kaphatnak állami hozzájárulást az alacsony végzettségű álláskeresőt foglalkoztatók.
Benyújthatóak az igénylések a 90 napos munkatapasztalat szerzést elősegítő támogatásra – közölte Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a regisztrált álláskeresők száma már 250 ezer közelébe csökkent Magyarországon, ami a tavaly nyári mélypont óta mintegy 130 ezer fős mérséklődésnek felel meg.
A program bővítésével az alacsony iskolai végzettségűek után összesen kilenc hónapig kaphatnak bértámogatást a vállalkozások. Ennek fejében vállalniuk kell, hogy teljes- vagy legalább napi 4 órás részmunkaidőben foglalkoztatják a kevésbé képzetteket. Az első három hónapban a vállalkozásnak minimum 120 órányi, szakmai ismeretre irányuló képzésben kell részesítenie az álláskeresőt, amihez külön támogatás nem jár. A képzés lehet saját erőforrásra alapozó belső, de megvalósulhat külső szolgáltató (felnőttképző) bevonásával is. A teljes állomány figyelembe vételével tíz munkavállalóig egyszerre legfeljebb két álláskereső, tíz fő felett az összes létszám maximum 30 százaléka után fizethető ki a 90 napig folyósítható munkatapasztalat szerzési támogatás. Mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén legfeljebb a megállapításkori minimálbér és annak szociális hozzájárulási adója. A munkáltató ezt követően a 6 hónapon át járó Vállalkozások munkaerő támogatását is igényelheti az álláskereső után. A munkabér a képzési időszakhoz képest nem csökkenhet.
A támogatási kérelmeket 2021. szeptember 15-től, azaz mától lehet benyújtani az alkalmazni kívánt személy lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes, állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz. További részletes információk a munka.hu oldalon találhatók.
Bodó Sándor kifejtette: „Folyamatosan nő, már 4,7 millió fő fölé emelkedett a foglalkoztatottak száma Magyarországon. Az elsődleges munkaerőpiac is csúcsokat dönt, a rendszerváltás óta nem dolgoztak olyan sokan a versenyszférában, mint most. A tartós javulás a sikeres válságkezelésnek köszönhető, a kormány gazdaságvédelmi és újraindítási intézkedései érdemben segítették a fellendülést, a munkahelyek megvédését. Október elsején elindul az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozások munkahelyi képzéseit első körben 15 milliárd forintos keretösszeggel támogató program is.”
Forrás: kormany.hu