VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Lits József: Közösen kell megoldani a konfliktusokat

2022.11.28.

Lits József: Közösen kell megoldani a konfliktusokat

A válsággal járó kihívásokra adott válaszokról beszélt Lits József az Egyensúly Intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konzultációján Szolnokon.

Szolnok adott otthont az Egyensúly Intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett konzultációk második rendezvényének november 23-án. A tíz vidéki nagyvárost érintő eseménysorozaton több mint kétszáz gazdasági és politikai szereplővel, polgármesterekkel, helyi képviselőkkel, kis- és közepes vállalkozások döntéshozóival folytat párbeszédet Magyarország legnagyobb független agytrösztje és a VOSZ. Az Egyensúly Intézet szakpolitikaalkotó munkájának eredményei így egész Magyarországon hasznosulhatnak, a cégvezetők visszajelzései pedig beépülhetnek a döntéshozók elé kerülő ajánlásokba.

Az eseményen a legmagasabb szinten képviseltette magát a városvezetés. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere az eseményen kijelentette: „A város gazdasági teljesítménye felívelést élt meg az elmúlt években, amelyek az adóbevételekben is tükröződnek. Ha így növekszik a gazdaság, akkor a települések ereje meghatározó lesz a későbbiekben is.” A polgármester ugyanakkor szót ejtett a növekvő energiaköltségekről is, amelyek kihívást jelentenek Szolnoknak is.

Berkó Attila, Jász-Nagykun-Szolnok megyei főispán köszöntőjében kiemelte: „A megye komoly gazdasági potenciállal bír, amelyben a vállalkozások munkája is komoly részt képvisel. Talán most állunk a legnagyobb nehézségek előtt, ebben az időszakban pedig a gazdasági eredmények, a munkahelyek megvédése a legfőbb cél.”

A támogatáspolitika tanulságai

Filippov Gábor, az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója előadásában a hazai vállalkozásfejlesztés-politika jellegzetességeiről beszélt. Az agytröszt most zajló kutatásának részeredményeit bemutató prezentációjából kiderült, hogy „Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is kiemelten nagy hangsúlyt kap az állami támogatáspolitika. Ugyanakkor itthon sokkal jellemzőbb a külföldi tulajdonú vállalatok támogatása - ez különösen érvényes a legnagyobb összegű támogatásokra. A vállalkozásfejlesztés tanulsága az, hogy a támogatások pozitív hatása a vártnál kisebb mértékben gyűrűzik le a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozásokhoz.”

A megrendelések, a beszállítói, alvállalkozói rendszerek és a vállalati kultúra sem fejlődött, illetve nőtt olyan mértékben, mint azt a szakértők a korábbi évtizedekben remélték. A kkv-k közvetlen támogatásának egyik fő tapasztalata is az, hogy a termelékenység javult ugyan az elmúlt években, de még mindig nagyon alacsony mértékű, különösen az itt működő multikkal összevetve. Mindez ráadásul úgy is igaz, hogy az uniós és a hazai fejlesztési támogatások GDP-arányosan meglehetősen magasak

Stagnáló gazdaság, magas infláció, de válságállóbb munkaerőpiac jön

A jelenlegi turbulens gazdasági környezetben a vállalatoknak különösen fontos a tervezhetőség, a következő hónapok döntéseinek tényalapú előkészítése. Ebben kínált segítséget az eseményen az Egyensúly Intézet azzal, hogy ismertette a magyar és globális gazdaság kilátásait. Az agytröszt vezető közgazdásza, Ifj. Becsey Zsolt rámutatott, hogy a következő néhány negyedévben a növekvő árak miatt hatékony lakossági és vállalati alkalmazkodásra lesz szükség. Az infláció nem csupán idén, hanem jövőre is magas maradhat, és 2023-ban már várhatóan reáljövedelem-csökkenést is eredményez. Ugyanakkor tömeges leépítésekre, jelentős munkanélküliségre nem számít a szakember.

Összességében a gazdaság szereplői nem fogják tudni ideiglenes megoldásokkal átvészelni a következő hónapokat, sőt akár éveket. Főként az energiabeszerzéseket tekintve kell felkészülni a környezet tartós megváltozására.

Objektív kép a vállalkozásoknak

Perlusz László, a VOSZ főtitkára az esemény kapcsán kijelentette: pótolhatatlan a vállalkozások számára az, hogy olyan objektív, adatokra épülő képet kapjanak a gazdaság helyzetéről, mint amilyeneket a rendezvénysorozat előadásai biztosítanak számukra. Ezen túlmenően azokat a kitörési pontokat, lehetőségeket is megvilágítják számukra, amelyek megoldást jelenthetnek az aktuális kihívásokra. Fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy az eseményen a vállalkozók elmondhatják véleményüket és felvázolhatják, hogy milyen irányba kellene fejlődnie a vállalkozásfejlesztésnek Magyarországon.

Lits József, a VOSZ megyei elnöke, egyben az esemény házigazdája (a fotón) szintén a konzultáció, mint egyeztetési platform jelentőségét és erejét hangsúlyozta: a válsággal járó gazdasági kihívások és konfliktusok mindenkit érintenek, így azok megoldása is közös feladat.

A vállalkozók véleménye

Az eseményt kötetlen fórumbeszélgetés zárta, amelyet Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója moderált. A beszélgetés során a vállalkozók egyetértettek abban, hogy bár árbevételek szempontjából jobb, a termelés volumenét tekintve viszont gyengébbnek ígérkezik az idei év a tavalyinál. A fórumbeszélgetés résztvevői szerint a kis- és középvállalkozói szektor további növekedésének legfőbb akadálya elsősorban a magas energia- és alapanyagárakban, a finanszírozási nehézségekben, a kereslet hiányában, valamint a munkaerőhiányban keresendő. A támogatási rendszerről szólva kiemelték: a brandépítés ösztönzése kulcsfontosságú lenne a vállalkozások további fejlődése érdekében.

VOSZ

 

 

vissza