VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Közel százezer cég spórolhatna jövőre a kisvállalati adóval

2022.11.28.

Közel százezer cég spórolhatna jövőre a kisvállalati adóval

A kisvállalati adóval (kiva) legalább 97 ezer cég, a jelenleg így adózóknál 14 ezerrel több fizethetne kevesebb adót – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A kedvezőbb adózási forma segíti a munkahelyek megőrzését is a szankciók okozta gazdasági nehézségek közepette, épp ezért érdemes pár percet szánni a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátorára, amelyről az érintettek még ezen a héten megkapják az elektronikus tájékoztatást – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Azok kapnak értesítést, akiknek mindenképp érdemes megfontolni a kivá-ra való váltást a korábbi évek beszámolói, bevallásai alapján.

A próbaszámításokat a 2023-as évre a várható eredmények alapján minden cégnek érdemes elvégeznie, hiszen az adóhivatal a számításait a múltbeli adatokra alapozza, és csak azoknál a cégeknél végzi el azt, amelyeknél minden szükséges információ rendelkezésre áll. Szinte biztosan a kiva a legjobb választás ott, ahol a cégvezető már most látja, hogy jövőre a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a vállalkozás növekedésre fordítja vissza a nyereségét.

[ckkbanner]

A kiva az EU legversenyképesebb adófajtája, és emellett Magyarországon is rekorder, hiszen ennek az adónemnek a népszerűsége nő a leggyorsabban – jelentette ki Izer Norbert. Öt évvel ezelőtt mindössze 6500, de még 2018 decemberében is csak 29 ezer kivást tartott nyilván az adóhivatal. Majd 2020-ban ugrott meg a számuk: 2020. végén 53 126, tavaly 68 142, az idei III. negyedévben 83 455, a legfrissebb adatok szerint pedig már 83 751 cég választotta a kivát.

(MTI)

vissza