2024.09.09.
Szeptember elejére az aszálykárra bejelentett területek nagysága elérte a 390 ezer hektárt – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.
A kukoricatermést 235 ezer hektáron, a napraforgót 125 ezer hektáron érinti az aszály; egyedül a Dél-Alföldön 160 ezer hektárra tettek bejelentést. (Ez a régió különösen sérülékeny, ahogyan ez 2022-ben is tapasztalható volt.)
A miniszter emlékeztetett: az elmúlt években tudatosan erősítették a természeti károk utólagos enyhítésének eszközeit. Állami, termelői és uniós forrásból 35 milliárd forintos szintig töltötték fel a kárenyhítési alapot, a gazdák pedig idén 715 ezer hektárra kötöttek aszálybiztosítást, melyhez díjtámogatás kapcsolódik.
A Vidékfejlesztési Program hamarosan megjelenő pályázataiban támogatni fogják a víztakarékos öntözési technológiák bevezetését, az öntözőrendszerek optimalizálását, valamint a víztakarékos öntözési infrastruktúra és a kapcsolódó műtárgyak fejlesztését és rekonstrukcióját. A programban eddig több mint 1200 öntözési projektet támogattak, összesen 177 milliárdos forint összegben. A régi rendszerek szinte teljes rekonstrukciója és a 32 ezer hektáron megvalósult, vagy épülő fejlesztés minden érintett termelő és öntözési közösség számára óriási előrelépést jelen – hangsúlyozta Nagy István.
Az elmúlt öt évben az Országfásítási Program keretében 184 millió facsemetét ültettek el, ez jelentősen hozzájárul talajaink termőképességének megőrzéséhez. A miniszter felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy hamarosan olyan pályázatok jelennek meg, melyek mezővédő erdősávok, fasorok és fás legelők kialakítását teszik lehetővé úgy, hogy a fával beültetett területek az agrártámogatási rendszer részei maradnak. (MTI)