VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Komoly bajban a munkáltatók: retteghetnek a dolgozók, hogy fogják így kifizetni őket?

2022.09.09.

Komoly bajban a munkáltatók: retteghetnek a dolgozók, hogy fogják így kifizetni őket?

Idén év elején jelentősen nőtt a bruttó minimálbér összege, azonban a 10% felett várható éves infláció miatt 2023-ban is nagyobb mért mértékű emelésre lenne szükség. Nem sokára kezdőknek a tárgyalások a jövő évi minimálbér összegéről, a megállapodás viszont nehéz feladat lesz a kiszámíthatatlan globális helyzett mellett – írja a HR Portál.

A hónap közepén várható a jövő évi minimálbérrel kapcsolatosháromoldaló egyeztetés, miután augusztusban ez elmaradt. A tárgyalásokon a kormány, a munkáltatók és munkavállalók képviselői is részt vettek volna. A munkáltatók azt javasolnák, hogy  a megállapodásban ne legyenek az inflációhoz és a gazdasági növekedéshez rögzített indexálások, ugyanis ez ez elkötelezettséget jelentene a számukra. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint igyekeznek legkésőbb november végén, december elején megállapodásra jutni.

Ez azonban idén komoly kihívás lesz, hiszen a rekordmagas inflációt és árnövekedést kell majd megelőlegeznie a béremelésnek. Ágazati minimálbérről továbbra sincs szó, valamint megtartanák az általános minimálbér és a garantált bérminimum rendszerét is. Évközi korrekció akkor lehetséges , ha kiszámíthatatlan marad az inflációés a háborús helyzet – tette hozzá Perlusz László.

vissza