2019.08.31.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány a „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása” (GINOP-1.2.10-19 kódszámú) felhívás tervezetét.
A Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programjának (GINOP) keretében megjelenő felhívás célcsoportjába azon vállalkozások (és vállalkozók) tartoznak, amelyek hozzáadottérték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik. A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforrás-hatékonyságot – olvasható a felhívástervezetben.
A felhívás keretében önállóan támogatható új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, amennyiben az egy meglévő létesítmény kapacitásának bővítését vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi.
A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2 milliárd forint; a forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A kormány 50–400 támogatott támogatási kérelemmel számol; egy pályázó 5–40 millió forint feltételesen visszatérítendő támogatást kaphat.
Új típusú támogatási forma
Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek elmondta: a konstrukció keretében a támogató által előre meghatározott eredményességi célok visszamérésével vetik össze a pályázó teljesítményét a projekt megvalósítását követő fenntartási időszakban a beadáskori állapothoz képest. Ezen eredményességmérési szempontok teljesítésének végén születik döntés a visszatérítési arány mértékéről, azaz a pályázó részleges vagy teljes felmentést kaphat az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás vissza fizetése alól.
A tervek szerint az eredményességhez kötött visszatérítési arány miatt, a kedvezményezettek kiemelt figyelmet fordítanak majd a gazdálkodásukra jelentős hatással bíró projektek hatékony végrehajtására. A feltételesen visszatérítendő támogatási forma alkalmazásával olyan fejlesztések támogathatóak, amelyek eredményeképpen a kedvezményezettek a saját múltbeli pozíciójukhoz képest mérhető fejlődést érnek el.
Rákossy Balázs hangsúlyozta: amennyiben a pályázat tapasztalatai visszaigazolják a várakozásokat, és sikereket ér el ez az új támogatási forma, akkor a jövőben várhatóak hasonló pályázati kiírások magasabb keretösszeggel is.
További részletek az itt elérhető felhívástervezetben.