VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Kevés adminisztráció mellett érhető el vissza nem térítendő támogatás

2023.04.26.

Kevés adminisztráció mellett érhető el vissza nem térítendő támogatás

Kedvező, vissza nem térítendő rezsitámogatásra pályázhatnak mikro-, kis- és középvállalkozások. Fejlemény, hogy bár korábban csak a feldolgozóipar vállalkozásai igényelhették ezeket a támogatásokat, idéntől már vendéglátóipari és szállodaipari cégek is igényelhetik.

– Ami a legfontosabb, hogy a korábbi április 30-ai regisztrációs határidőt kitolták június 30-ra, ami jó hír – tájékoztatta a vosz.hu-t a VOSZ Idegenforgalmi, Szálláshely-szolgáltatók és Vendéglátó-ipari szekciójának vezetője. Duska Sándor hozzátette, minden érintett vállalkozásnak javasolja a regisztrációt, majd a pályázat benyújtását is. – A kormányzat elfogadta a kormányzati szakmai intézmények és a terület szakmai képviseleteinek jelzését, és felismerte, hogy a vendéglátó és szállodaipar gazdasági kitettsége nagyon magas, ezért amennyit lehet, lépni kell ebben. Úgy látom, a korábbiakhoz képest minimális pályázati adminisztrációs munkával több százezer forint vissza nem térítendő támogatást lehet szerezni, ami a jelenlegi helyzetben sokat jelenthet a szektor hazai vállalkozásai számára.

Bár a pályázat kiírójának felületén szinte lépésről lépésre végig lehet menni, a VOSZ szekcióvezetője összefoglalta a legfontosabb információkat.

Ami alapfeltétel, hogy a pályázó vállalkozásnak 2021-ben legalább egy lezárt évvel kell rendelkeznie. A 2021 első negyedévének átlagos energiafogyasztását össze kell hasonlítani a 2023-as év azonos időszakához, ezzel pedig a rezsiár növekedésének akár 50 százalékát is igényelni lehet.

– Fontos tudni, hogy június 30-ig első körben csak a regisztrációt kell elvégezni, majd augusztus 31-ig kell megadni a konkrét számokat, ezután pedig már nincs vele több dolgunk – mondta Duska Sándor, aki felhívta a figyelmet arra a feltételre is, hogy bár korábban azok a vállalkozások pályázhattak, amelyek a teljes évi árbevételnek maximum 3 százalékát érte el a rezsi aránya, idén ezt lecsökkentették 2 százalékra, miközben például egy vendéglátóipari vállalkozás esetében ez az arány akár 15-20 százalékos is lehet.

Ez a szektor ráadásul alapvetően gázcentrikus lett az elmúlt években, amellyel a rezsinövekedés következtében mintegy 7-szeres gázár-drágulással és 2,5-3-szoros áramár-növekedéssel kellett számolni.

Nem mellékes információ, hogy a rezsiárak részét képező rendszerhasználati díjakra is vonatkozik a támogatás, amely az elmúlt években jelentősen emelkedett.

Energiahatékonysági beruházás hitelből: az önerőt is támogatják

A pályázati felhívás B komponense azokat a beruházások önerejét támogatja, amely a Széchenyi Újraindítási Beruházási Hitelhez kapcsolódik. „A támogatási kérelmek a hitelintézettel történő szerződéskötést és a hitelszerződés hatálybalépését követően nyújthatók be, a rendelkezésre álló keret kimerüléséig, de legkésőbb 2023. december 15. napjáig” – áll a pályázati kiírásban, amely itt érhető el.

– Határozott véleményem, hogy érdemes foglalkozni ezzel a pályázattal, mert kisebb könyvelői segítséggel, egészen minimális adminisztrációval lehet számottevő támogatást szerezni, ami különösen a hazai vendéglátó- és szállodaipari vállalkozásoknak jöhet jól, a lehetőség pedig adott – tette hozzá Duska Sándor.

ZBT

VOSZ

vissza