2025.09.25.

Támogatási program indul a hazai vállalkozói környezet fejlesztése, a vállalkozói tudás bővítése érdekében, a kétmilliárd forintos keretösszegre gazdaság- és vállalkozásfejlesztési céllal működő szakmai szervezetek pályázhatnak október 15-éig – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az október 1-jén megjelenő programra Magyarországon bejegyzett, legalább két éve működő vállalkozásfejlesztési szakmai szervezetek, egyesületek, alapítványok jelentkezhetnek, a támogatást feladataik erősítésére fordíthatják. A program keretében 10 és 100 millió forint közötti összegű, 90 százalékos mértékű vissza nem térítendő forrás nyerhető el egyebek mellett szakmai rendezvények, konferenciák szervezésére, képzésekre, mentorálásokra, szemléletformáló kampányok indítására. A program keretében félévente mintegy 4000 kkv-t szeretne elérni a kormány.
„Az Üzleti környezet fejlesztési program célja, hogy a kis- és középvállalkozások minél több információt kapjanak, hozzáférjenek a forrásokhoz, és ezek a források jól hasznosuljanak” – mondta Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár.
