VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai november negyedik hetében?

2022.11.21.

Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai november negyedik hetében?

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a november 21-én kezdődő héten.

„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”

A 2022-es ellenőrzési terv

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2022 évi ellenőrzési tevékenysége során
– a jogkövető magatartást tanúsító és együttműködő adózók tevékenységének segítése céljából támogatást nyújt részükre a hibák, hiányosságok kijavítása érdekében,
– a szándékos adóelkerülést tanúsító adózókkal szemben határozottan, a jogszabályok által biztosított teljes eszköztárral fellép,
– a kockázatelemzések alapján a kockázatok súlya és az adózók jogkövetési hajlandósága szerint jogkövetési vizsgálatot, adó-, vámellenőrzést, vagy támogató eljárást folytat le.”

A NAV ellenőrzései 2022-ben négy területre irányulnak, a tervvel itt ismerkedhet meg alaposabban.

Észak-Budapest

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 24. és december 5. között ellenőrzik az adventi vásárokon, kitelepüléseken, piacokon és bevásárló központokban az ünnepekhez köthető szezonális terméket árusítókat, vendéglátókat és szolgáltatókat. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
– 2021. júniusától ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.
– 2022. november 10. és 30. között a jövedéki terméket forgalmazó budapesti kiskereskedőket, vendéglátóhelyeket, kocsmákat, és italdiszkontokat ellenőrzik. A revizorok elsősorban a jövedéki termék beszerzését igazoló számlákat, az alkoholtermékek zárjegyeit, a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályszerű használatát, a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják, valamint az online pénztárgépekben rögzített forgalmi adatok alapján nyomon követik a bevételek alakulását.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai november 21. és  27. között
– hétfőn Pécsett, a bőrdíszmű üzletekben,
– szerdán Szigetváron, a ruhaboltokban,
– pénteken pedig Pécsett az autószerelőknél
ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Békés megye

A NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai november 21. és 25. között a fenyőfa- és a szaloncukorárusait ellenőrzik. A revizorok próbavásárolnak és a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálják, akár többször is.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

A NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 21. és 25. között az egész megyében ellenőrzik azokat az adózókat, akik az online pénztárgépük éves felülvizsgálatát a jogszabályi előírásoknak megfelelően nem végeztették el, illetve pénztárgépük üzemeltetési helyét telephelyként nem jelentették be a NAV felé. Vizsgálják a nyugta- és számlaadást és az alkalmazottak szabályszerű bejelentését is.

Fejér megye

A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 21. és 25. között a pékségekben ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát, az alkalmazottak bejelentését valamint az áruk eredetét.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 21. és 25. között a virágárusokat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű használatát és adatkapcsolatát is.

Az igazgatóság munkatársai a megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. novemberben a megyei piacokon, közterületen árusítóknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 47. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– november 21. hétfő: Szolnok
– november 22. kedd: Törökszentmiklós, Fegyvernek, Kenderes
– november 23. szerda: Mezőtúr, Túrkeve
– november 24. csütörtök: Karcag
– november 25. péntek: Szolnok
A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 21. és 25. között Komáromban ellenőriznek. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2022. november 21. és 25. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– november 21. hétfő: Szécsényi járás
– november 22. kedd: Salgótarjáni járás
– november 23. szerda: Balassagyarmati járás
– november 24. csütörtök: Bátonyterenyei járás
– november 25. péntek: Pásztói járás
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a gyógyszertárakban. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 21-től a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepi (mikulás, advent, karácsony, szilveszter), szezonális termékek árusítóit ellenőrzik. A revizorok főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 47. héten dohányboltokban, trafikokban ellenőriz. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Tolna megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 21. és 25. között a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét. Az ellenőrzések várható helyszínei:
– november 21. hétfő: Tolna
– november 22. kedd: Paks
– november 23. szerda: Szekszárs
– november 24. csütörtök: Dombóvár
– november 25. péntek: Bonyhád

Vas megye

A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 16. és december 24. között a kitelepüléseken, piacokon, adventi vásárokon az ünnepekhez köthető szezonális termékek árusítóit, vendéglátókat és szolgáltatókat ellenőriznek. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 21. és 25. között az alábbi járásokban ellenőrzik a távol-keleti termékek kereskedelmével foglalkozó vállalkozásokat:
– november 21. hétfő: Tapolca
– november 22. kedd: Veszprém
– november 23. szerda: Pápa
– november 24. csütörtök: Ajka
– november 25. péntek: Várpalota
A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

vissza