2022.08.15.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az augusztus 15-én kezdődő héten.
„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”
A 2022-es ellenőrzési terv
„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2022 évi ellenőrzési tevékenysége során
– a jogkövető magatartást tanúsító és együttműködő adózók tevékenységének segítése céljából támogatást nyújt részükre a hibák, hiányosságok kijavítása érdekében,
– a szándékos adóelkerülést tanúsító adózókkal szemben határozottan, a jogszabályok által biztosított teljes eszköztárral fellép,
– a kockázatelemzések alapján a kockázatok súlya és az adózók jogkövetési hajlandósága szerint jogkövetési vizsgálatot, adó-, vámellenőrzést, vagy támogató eljárást folytat le.”
A NAV ellenőrzései 2022-ben négy területre irányulnak, a tervvel itt ismerkedhet meg alaposabban.
Balaton környéki ellenőrzések
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2022. június 20-tól összehangoltan ellenőrzi a Balaton környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit. A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.
Ellenőrzésre – a megszokottól eltérő hivatali munkaidőn kívül is – elsősorban a NAV adatai szerint kockázatos vendéglátóegységek, ajándékboltok, piacokon, strandokon értékesítők számíthatnak.
Dél-Budapest
A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai
– 2021. júniusa óta ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.
– 2022. augusztus 8. és 31. között Budapesten ellenőrzik a szezonális zöldségek és gyümölcsök kereskedőit, valamint a vendéglátókat. A revizorok a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az alapanyagok beszerzését vizsgálják.
– 2022. augusztus 8. és szeptember 4. között Budapesten ellenőrzik az iskolakezdéshez kapcsolódó termékek árusítóit. A revizorok a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az alapanyagok beszerzését vizsgálják.
Észak-Budapest
A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2022. augusztus 10. és 15. között Budapesten a személyszállítással foglalkozó vállalkozókat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a pénztárgép üzemeltetésével összefüggő szabályok betartását vizsgálják.
Bács-Kiskun megye
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
– júliusban és augusztusban a megye strandjain, fürdőiben és a turisták által látogatott helyeken ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését;
– júliusban, augusztusban és szeptemberben a vendéglátókat ellenőrzik; a revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, majd nyomon követik a bevételek alakulását;
– szeptemberig ellenőrzik a taxiszolgáltatókat; az adóellenőrök a számla- és nyugtadást, a taxaméterek megfelelő használatát, valamint a bejelentkezési kötelezettséget vizsgálják. A próbavásárlásokon túl számítani kell egész napos forgalomszámlálásra, illetve hétvégi ellenőrzésre is. (A NAV folyamatosan nyomon követi a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján.)
– augusztus 17-én Kecskemétenellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését.
Baranya megye
A NAV baranyai munkatársai augusztus 15. és 21. között
– kedden Pécsváradon és Zengővárkonyban a vendéglátóhelyeken,
– szerdán Mohácson, a piaci árusokat,
– csütörtökön pedig Pécsett, a Kereskedők Háza üzleteit
ellenőrzik. A revizorok megjelenésére számíthatnak továbbá a Mohácsi Néptáncfesztivál árusai is. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.
A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.
Fejér megye
A NAV Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
– augusztus 12. és 21. között Székesfehérvár belvárosában és a Királyi napokon
– augusztus 15. és 28. között a Velencei-tó partján
ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését.
Hajdú-Bihar megye
A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. augusztus 19. és 21. között a Hortobágyi Hídi Vásáron és környékén a kiskereskedőket, szolgáltatókat és vendéglátókat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű használatát és adatkapcsolatát is.
Az igazgatóság munkatársai a megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.
Heves megye
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. augusztusban a megyei szabadtéri rendezvényeken, fesztiválokon, kitelepüléseken ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai augusztusban a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét vizsgálják.
A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.
Komárom-Esztergom megye
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. augusztus 15. és 19. között a szezonális zöldségeket, gyümölcsöket árusítókat ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.
Nógrád megye
A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2022. augusztus 15. és 19. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– augusztus 15. hétfő: Rétsági járás
– augusztus 16. kedd: Pásztói járás
– augusztus 17. szerda: Salgótarjáni járás
– augusztus 18. csütörtök: Balassagyarmati járás
– augusztus 19. péntek: Szécsényi járás
A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a pékségekben. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését, illetőleg a pénztárgép éves felülvizsgálatának elvégeztetését.
Pest megye
A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. június 20. és augusztus 31. között a megyei fürdőket és strandokat, illetve a területükön működő szolgáltatókat ellenőrzik. A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését vizsgálják a kereskedőknél, szolgáltatóknál.
Tolna megye
A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. augusztus 15. és 19. között a piacon és közterületen értékesítőket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét.
Az ellenőrzések várható helyszínei:
– augusztus 15. hétfő: Fadd
– augusztus 16. kedd: Paks
– augusztus 17. szerda: Hőgyész
– augusztus 18. csütörtök: Bogyiszló
– augusztus 19. péntek: Bonyhád
Vas megye
A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. augusztus 8. és 31. között a számítástechnikai üzletekben, a papír- és írószerüzletekben, valamint a ruhaboltokban ellenőriznek. Az adóellenőrök elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, valamint az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.
Zala megye
A NAV Zala Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. augusztus 11. és szeptember 4. között azon vállalkozásokat ellenőrzik, amelyeknél az elmúlt három évben nem volt helyszíni ellenőrzés az online pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatban.