2022.07.18.
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a július 18-án kezdődő héten.
„A NAV honlapján elérhető ADÓtraffipax rovat előre jelzi, hogy hol és mikor kell számítani vizsgálatokra. Az ellenőrzések előre meghirdetésével a NAV támogatja és ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartsák be a szabályokat, önszántukból javítsák a hibákat, pótolják a hiányosságokat, elkerülve ezzel a törvényekből adódó negatív következményeket. Jó tudni azonban, hogy a NAV előzetes, nyilvános figyelmeztetés nélkül is bárhol megjelenhet.”
A 2022-es ellenőrzési terv
„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2022 évi ellenőrzési tevékenysége során
– a jogkövető magatartást tanúsító és együttműködő adózók tevékenységének segítése céljából támogatást nyújt részükre a hibák, hiányosságok kijavítása érdekében,
– a szándékos adóelkerülést tanúsító adózókkal szemben határozottan, a jogszabályok által biztosított teljes eszköztárral fellép,
– a kockázatelemzések alapján a kockázatok súlya és az adózók jogkövetési hajlandósága szerint jogkövetési vizsgálatot, adó-, vámellenőrzést, vagy támogató eljárást folytat le.”
A NAV ellenőrzései 2022-ben négy területre irányulnak, a tervvel itt ismerkedhet meg alaposabban.
Balaton környéki ellenőrzések
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal 2022. június 20-tól összehangoltan ellenőrzi a Balaton környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit. A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.
Ellenőrzésre – a megszokottól eltérő hivatali munkaidőn kívül is – elsősorban a NAV adatai szerint kockázatos vendéglátóegységek, ajándékboltok, piacokon, strandokon értékesítők számíthatnak.
Dél-Budapest
A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2021. júniusa óta ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.
Az igazgatóság munkatársai emellett
– június 15. és július 31. között a fagylaltozókat, cukrászdákat, kürtőskalács-árusokat
– július 11. és 24. között strandokat, strandszerárusokat, a sport- és szabadidő-szolgáltatást nyújtókat, valamint a vendéglátóhelyeket
ellenőrzik Budapesten. A revizorok a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az alapanyagok beszerzését vizsgálják.
Bács-Kiskun megye
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
– július 19-én, kedden Kalocsán ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését;
– júliusban és augusztusban a megye strandjain, fürdőiben és a turisták által látogatott helyeken ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését;
– júliusban, augusztusban és szeptemberben a vendéglátókat ellenőrzik; a revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, majd nyomon követik a bevételek alakulását;
– szeptemberig ellenőrzik a taxiszolgáltatókat; az adóellenőrök a számla- és nyugtadást, a taxaméterek megfelelő használatát, valamint a bejelentkezési kötelezettséget vizsgálják. A próbavásárlásokon túl számítani kell egész napos forgalomszámlálásra, illetve hétvégi ellenőrzésre is. (A NAV folyamatosan nyomon követi a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján.)
Baranya megye
A NAV baranyai munkatársai július 18. és 24. között
– kedden Siklóson, a Felszabadulás utcai ruhaboltokban,
– szerdán a sellyei strand vendéglátóhelyein,
– csütörtökön pedig Pécsett a vásárcsarnokban, a zöldség- és gyümölcskereskedőket
ellenőrzik. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.
A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.
Hajdú-Bihar megye
A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. július 20. és 24. között a debreceni Campus Fesztiválon és annak környékén a kiskereskedőket, szolgáltatókat és vendéglátókat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű használatát és adatkapcsolatát is.
Az igazgatóság munkatársai a megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.
Heves megye
A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. júliusban a megyei szabadtéri rendezvényeken, fesztiválokon, kitelepüléseken ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét
Jász-Nagykun-Szolnok megye
A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai júliusban a vendéglátóhelyeket, cukrászdákat, fagylaltozókat, valamint a közterületeken, strandokon, fürdők területén értékesítőket ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.
A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.
Komárom-Esztergom megye
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. június 27. és július 31. között a strandokon és a turisztikailag frekventált helyeken ellenőrzik a vendéglátókat. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.
Nógrád megye
A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2022. július 18. és 22. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:
– július 18. hétfő: Pásztói járás
– július 19. kedd: Salgótarjáni járás
– július 20. szerda: Balassagyarmati járás
– július 21. csütörtök: Bátonyterenyei járás
– július 22. péntek: Szécsényi járás
A revizorok főként a biztonsági őrök, vagyonőrök és a portások bejelentését ellenőrzik. Emellett a fenti járásokban működő vállalkozásoknál ellenőrzik az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.
Pest megye
A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. június 20. és augusztus 31. között a megyei fürdőket és strandokat, illetve a területükön működő szolgáltatókat ellenőrzik. A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését vizsgálják a kereskedőknél, szolgáltatóknál.
Somogy megye
A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 28–29. héten a szezonális vendéglátóhelyeket, a fagylaltozók és a cukrászdák, valamint az építőipari kivitelezési munkálatokat ellenőrzik. A vizsgálatok a megye teljes területét érintik. A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.