2024.09.04.
Szeptember elején csak néhány bank változtatott – csekély mértékben – a hitelfeltételeken. A Raiffeisen emelte a lakáshitelkamatait, az OTP és az Erste pedig csökkentett a személyi kölcsönöknél – derül ki a Bank360.hu összegzéséből.
Szeptemberben is folytatódott a lakáshitelek kamatainak több hónapja tartó emelkedése. A 7,3 százalékos önkéntes kamatplafon június végi megszűnését követően sorozatban drágítják a jelzálogkölcsöneiket a bankok. Azóta csak egyszer fordult elő kamatcsökkentés, de az OTP akkor is a korábbi nagyobb emeléséből faragott le valamennyit. A sort most a THM-jeit eddig jellemzően 7 százalék alatt tartó Raiffeisen folytatta 0,1–0,3 százalékos emeléssel. A Bank360.hu lakáshitel kalkulátora szerint ugyan találni még akár jóval 7 százalék alatti ajánlatokat is, de már egyértelműen a 7–7,3 vagy afölötti THM a jellemző, és a következő hónapokban ebben egyelőre nem is számíthatnak nagyobb mozgásokra az ügyfelek.
A lakáshiteligénylők kamatkilátásait nem javította, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a múlt héten nem folytatta a jegybanki alapkamat csökkentését, így az 6,75 százalék maradt. Egyelőre nincs, ami kamatcsökkentésre ösztökélni a bankokat, ráadásul a lakáshitelek ilyen kamatokkal is szépen fogynak.
A jelenlegi kamatszint ugyan még messze van a néhány évvel ezelőtti 4–5 százalékos jelzálogkölcsönökétől, azoknak azonban már így is jó lehetőség a lakáshitel kiváltásra, akik 10 százalék körüli kamattal vettek fel kölcsönt az elmúlt években. Ők egy ilyen lépéssel a havi törlesztőrészletben tízezreket, a teljes visszafizetendő összegben pedig milliókat spórolhatnak – hívják fel a figyelmet a Bank360.hu szakértői.
Kamatváltozások szeptember elején
A Raiffeisen Bank a 10 éves kamatperiódussal felvehető jelzáloghitelek kamatát emelte meg szeptembertől. A módosítás mértéke 0,10, illetve 0,30 százalékpont, attól függően, hogy mekkora az igazolt nettó jövedelme az igénylőnek. A standard kamat 0,30 százalékponttal lett magasabb, számlanyitás és jövedelemérkeztetés vállalása esetén legalább a minimálbérnek megfelelő összeg igazolása esetén 0,10 százalékponttal drágult a kölcsön. Az ügyleti kamat így 6,59 és 7,24 százalék között alakul a lakáshiteleknél.
Az OTP Bank szeptembertől a fogyasztóbarát személyi kölcsön kamatát csökkentette: 2-3,1 millió forint közötti hiteligénylés esetén, 0,17 százalékponttal. Az éves ügyleti kamat így ebben a sávban 16,40 százalékról 16,23 százalékra mérséklődött.
Az Erste Bank szintén szeptembertől módosította a fogyasztóbarát személyi kölcsön feltételeit. Az alábbi változásokat hajtotta végre. 200–250 ezer forint közötti igazolt jövedelem esetén, 48–60 hónapos futamidőt választva 0,38 százalékponttal csökkent a kamat, 16,23 százalékról 15,85-re. Ugyanekkora jövedelem igazolásával, 66-84 hónapos futamidőt választva 16,40 százalékról 16,23-ra csökkent az éves kamat. 250 ezer forintos jövedelemtől, 48–60 hónapos futamidővel, 1,5–3 millió forint közötti hitelösszeg igénylése esetén 0,38 százalékpont a csökkenés mértéke, az ügyleti kamat így 15,85 százalékra módosul.