VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Hiszünk és bízunk Miskolcban, ezért új projectekben gondolkozunk

2024.06.19.

Hiszünk és bízunk Miskolcban, ezért új projectekben gondolkozunk

Miskolc új színházi játszóhellyel gazdagodott ez év tavaszán:a Tudomány és Technika Házában kezdte meg működését a „TTH Színpad: Harsányi Attila és vendégei”.

Az előzményekről és a működésünk lényegéről mellékeltünk egy rövid ismertetőt, de a Technika Háza Facebook oldalán nyomon követhetőek eddigi előadásaink. Nemcsak új színházat, hanem közösséget is szeretnénk építeni: részint a színházszerető miskolciaknak, részint a kultúrát támogató, a városért felelősséget érző cégeknek.

Ezért megnyitjuk annak a lehetőségét, hogy a csak civil forrásokból, mindenféle dotáció nélkül működő TTH Színpad előadásait a kölcsönös előnyök mentén lehessen támogatni.

Az ajánlatunk lényege, hogy az őszi évadunk műsorkínálatából, egy vagy akár több előadásnak is támogatója és egyben közösségépítője lehet egy cég. Az előadás támogatója kiemelten megjelenik az intenzív kommunikációnkban -Facebook, YouTube, helyi sajtó-valamint a helyszínen, ahol 300 fős közönségünk a kávéházi térben is eltölt jelentős időt, borkóstolással, a fellépőkkel történő beszélgetéssel.

Egy előadás támogatási összege 350 000 huf plusz áfa, amely összegért cserébe a fentebb jelzett megjelenési lehetőségeken túl ötven tiszteletjegyet is felajánlunk a cég dolgozóinak, partnereinek.

Az őszi évad már most látható programja:

-Hajdú Szabolcs és társulata/ az Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán nap című extra sikeres független magyar filmek alkotói/

-Nagy-Kálózy Eszter Karády estje 

-Harsányi Attila és az aradi színház "Sex,drug and rock ‘roll" előadása

- Ötvös András, a Király, a Tanár,a  Terápia, az Aranyélet sorozatok sztárjának estje

-Háttérsztorik- folytatódik a Miskolci Nemzeti színészeinek improvizációs est sorozata, a miskolci múltból merítve

-Bálint András önálló estje

TTH AJÁNLÓ>>>

vissza