VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Fókuszban a fenntarthatóság: elindult az országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés

2025.09.15.

Fókuszban a fenntarthatóság: elindult az országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indított a hagyományos és az elektronikus kereskedelemben tapasztalható fogyasztóvédelmi gyakorlatok fenntarthatósági szempontú ellenőrzésére.

Az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok által lefolytatandó vizsgálat elsődleges célja egyrészt a visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése, másrészt annak feltárása, hogy a vállalkozások által egyes termékeken feltüntetett zöld állítások valósak, pontosak és igazolhatóak-e – olvasható az NKFH közleményében.

Visszaváltási díj
A visszaváltási díj bevezetésének célja, hogy ösztönözze a fogyasztókat az italcsomagolások – így például a műanyagpalackok, dobozok és üvegek – visszajuttatására, elősegítve ezzel azok újrahasznosítását és a hulladék mennyiségének csökkentését. Mindez hozzájárul a körforgásos gazdaság megvalósításához, mérsékli a környezetterhelést, valamint támogatja a fenntartható és tudatos fogyasztói magatartás kialakulását – emlékeztet a közlemény.

A kormányhivatalok ellenőrzései kiterjednek többek között arra, hogy
– visszaváltási díj összege megfelelően és jól láthatóan kerül-e feltüntetésre,
– a visszaváltási lehetőség a teljes nyitvatartási időben biztosított-e,
– meghibásodás esetén elérhető-e a kézi átvétel,
– a fogyasztók egyértelmű tájékoztatást kapnak-e a visszaváltási hely működtetéséről, és hogy
– a visszaváltási díj visszatérítése a fogyasztó kérésének megfelelően ténylegesen megtörténik-e.


Zöld állítások
A vizsgálat másik fókuszterülete azoknak a zöld állításoknak a jogszerű használata, amelyek olyan jelöléseket, kifejezéseket vagy logókat takarnak, amelyek egy termék, szolgáltatás vagy vállalkozás környezetbarát jellegére utalnak. Ezek célja, hogy támogassák a fogyasztókat a fenntarthatóbb döntések meghozatalában és előmozdítsák a környezettudatos gazdaság fejlődését. Ha azonban ezek az állítások megalapozatlanok vagy félrevezetők, akkor tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülnek, mivel torzítják a fogyasztói döntéseket és aláássák a valóban fenntartható termékekbe vetett bizalmat – magyarázzák az NKFH szakértői.

A fogyasztóvédelmi hatóság ennek megfelelően
– az általános környezetbarát jelöléseket („Fenntartható”, „Környezetbarát”, „Újrahasznosítható”), valamint
– a védjegyeket és logókat – például a Környezetbarát termék jelölés vagy az EU Margaréta ökocímke – fogja vizsgálni, de ellenőrizni fogja azok használatának jogszerűségét is.

A vizsgálat kiterjed a hagyományos kereskedelmi egységekre és az online kereskedelmi felületekre egyaránt.

vissza