2023.07.04.
A hazai kis- és középvállalkozások súlya jelentős a magyar gazdaságban, ők adják a magyar gazdaság gerincét – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj nemzeti fordulójának átadásán hétfőn Budapesten.
A magyar kkv-k a hazai vállalkozások 99 százalékát teszik ki, a foglalkoztatottak 72 százalékát alkalmazzák, ezzel több millió magyar család megélhetését biztosítják. Tavaly a nettó árbevétel és a hozzáadott érték 60 százalékát állították elő, amely jelentős növekedést mutat a korábbi évekhez képest. Nagy szerint van tér a magyar kkv-k fejlődésére, Magyarország versenyképessége is csak úgy javulhat, ha a vállalkozások versenyképesebbé válnak. Ehhez növelni kell az energiahatékonyságot, végre kell hajtani a digitalizációs fordulatot, növelni kell a kutatás-fejlesztési ráfordítások arányát. El kell érni azt, hogy a magyar vállalkozások minél magasabb szinten integrálódjanak a Magyarországon működő multinacionális vállalatok beszállítói láncába.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium számára kiemelten fontos a kkv-k tudás és kompetencia növelése, a vállalkozói kultúra fejlesztése, a vállalkozói kedv ösztönzése – hangsúlyozta a miniszter. Ennek érdekében kötött megállapodást a minisztérium tulajdonosi joggyakorlásában működő IFKA a VOSZ-szal és a KAVOSZ Zrt.-vel, hogy egy, a vállalkozásokat támogató hatékony rendszer álljon össze, amely kiaknázza a fejlesztési programok közötti szinergiákat.
A tárcavezető szerint a magyar gazdaság növekedéséhez innovatív, kezdeményező, kockázattűrő vállalkozásokra, őket támogató szervezetekre, programokra van szükség. Példaként említette, hogy a Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a gazdaság és a versenyképesség fejlesztéséhez, a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogrammal együttesen több mint 1,2 százalékponttal járul hozzá a 2023-as GDP-növekedéshez. Ezen programok nélkül Magyarországon recesszió lenne, ezek a hitelprogramok képesek a magyar gazdaságot még mindig – ha szerényen is – növekedési pályán tartani.
A Széchenyi Kártya Max Plusz Programban az év elejétől 2023. június végéig megközelítően 26 ezer hitelkérelmet fogadtak be mintegy 1,033 milliárd forint értékben, amelyből 430 milliárd forintot tesz ki a leszerződött hitelek állománya. A program termékeinek 51 százaléka a legsérülékenyebb csoporthoz, a mikrovállalkozásokhoz, míg 39 százaléka a kisvállalkozásokhoz, 10 százaléka a közepes vállalkozásokhoz jutott el.
Az Európai Bizottság által alapított, Európai Vállalkozásfejlesztési Díjat 2006-ban adták át először, Magyarország pedig minden évben részese volt a kezdeményezésnek, európai szinten is sikeres projektekkel indult a versenyben, az egyiket 2014-ben az európai zsűri fődíjjal ismerte el.
- Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj nemzeti versenyén a vállalkozói ismeretek növelése kategória nyertese lett Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a „Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum” Helyi termék- és szolgáltatásfejlesztési tevékenysége című projekttel.
- A fenntartható átállás ösztönzése kategória győztese lett a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az Infinity of handicraft/A kézművesség végtelen című projektje.
- Az idei évben első alkalommal hirdették meg a vállalkozás a társadalmi esélyegyenlőségért kategóriát, amelynek nyertese a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Bridge to Benefits Mastercourse for sustainable SMEs elnevezésű projektje lett.
- Az üzleti környezet fejlesztése, és a vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése elnevezésű kategória nyertese az IFKA Nonprofit Közhasznú Kft. VALI.HU – The personalised business information website című projekt.
- A vállalkozói kedv ösztönzése kategóriában a KAVOSZ Zrt. Széchenyi Kártya Programja lett a nyertes.
Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj spanyolországi döntőjében a nemzeti nyertesek közül a KAVOSZ és az IFKA projektjei kapnak lehetőséget Magyarország képviseletére. (MTI)
A képen (b-j) Tóth Róbert üzletpolitikai és elemzési vezető, KAVOSZ Zrt., Krisán László vezérigazgató KAVOSZ Zrt. és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.