2025.10.12.

A vállalkozásoknak válságokkal terhelt, gyorsan változó környezetben kell helytállniuk, túlzott adminisztráció, munkaerőhiány és magas energiaárak mellett – hangsúlyozta Eppel János, a VOSZ elnöke a Portfolio és a KAVOSZ közös országjárásának veszprémi állomásán október 9-én.
„A korábbi tervezhetőség, biztonság elmúlt, gyorsan változó és nehezen tervezhető környezetben kell talpon maradni és fejlődni, beruházni” – fogalmazott Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke a rendezvényen a Portfolio tudósítása szerint. A vállalkozások működését befolyásoló fő tényezők között említette a megrendelések hiányát, a munkaerő kérdését, a túlszabályozott környezetet, a túlzott adminisztrációt, a magasabb energiaárakat és az energiaellátás biztonságát.
Az elnök beszélt a gazdaságpolitika szerepéről is, kiemelve a munkalapú társadalom, a gazdaságélénkítő gazdaságpolitika és a forrásbővítés fontosságát. „Az adócsökkentés is rendkívül fontos, ugyanakkor a piaci folyamatokba való beavatkozás, a rendeleti kormányzás és szabályozás nem kedvez a gazdasági szereplőknek” – tette hozzá.
Ismertette a szervezet stratégiáját is, amely öt fő területre koncentrál: pénzügyi szolgáltatások, digitalizáció, energetika, képzések és tanácsadás. A VOSZ stratégiája szerint jelen kell lennie minden lényeges gazdasági területen az ország egész területén, mind online, mind fizikailag, személyes kapcsolatokon és irodákon keresztül. A VOSZ irodáiban nem csak a Széchenyi Kártya Program termékeit kínálják, hanem vállalkozásfejlesztési tanácsadók segítségével konkrét szolgáltatásokat nyújtanak különböző területeken. Különösen kiemelkedő az energetikai program, amely a számlavizsgálattól a kondíciók egyeztetésén és csoportos energiabeszerzésen át az energiamenedzsment megoldásokig és energiaközösségek létrehozásáig terjed.

