VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Egyre sikeresebbek a magyar kkv-k

2023.02.20.

Egyre sikeresebbek a magyar kkv-k

Egyre több sikeres és fejlett cég van a magyar kkv-szektorban, és már nem csupán exportra termelő, hanem a nemzetközi gazdaságban aktívan megjelenő „magyar multik” is működnek idehaza – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében megrendezett kihelyezett elnökségi ülésen.

Kihelyezett elnökségi üléseket tart országszerte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), amelyek keretében több hazai vármegyét is felkeres a munkáltatói érdekképviselet és igyekszik jó példákat kiemelni a magyar vállalkozói környezetből. A kihelyezett ülések célja az, hogy bemutassák nem csupán a helyi közösségek boldogulását, hanem az ország gazdaságának gerincét is jelentik a hazai kis- és középvállalkozások ugyanúgy, mint a nagy cégek. A magyar vállalkozói szféra érdekképviseletét 35 éve ellátó VOSZ az idei, jubileumi évet ennek a tételnek az igazolására kívánja fordítani. Az eseményeken az Egyensúly Intézet makrogazdasági előadása is hallható, amely tágabb kontextusba helyezi a vállalkozási környezetet.

 „A tavaly elfogadott ötéves stratégiánk keretében a VOSZ egy olyan növekedési pályára állt, amelynek során a meglévő értékeinket, a szakértelmet, a tudást és a vállalkozási pálya ismeretét igyekszünk még inkább láthatóvá tenni” – mondta el Eppel János, az érdekképviseleti szervezet elnöke. „A kihelyezett elnökségi ülések célja, hogy elérhetőbbek és hallhatóbbak legyünk a vállalkozások számára vármegyei szinten is. Az ilyen alkalmak során a személyes kapcsolatinkat is erősítjük a vállalkozásokkal” – tette hozzá.

Érdekképviselet és információ

Az eseménysorozat első állomása Miskolctapolca volt, az esemény során Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye jellegzetesen ipari vállalkozásai is szóba kerültek. Az eseményen felszólalt Ádám Imre, a VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnöke, a szövetség elnökhelyettese. Mint elmondta, a VOSZ célja 35 éve az, hogy szerte az országban megismerje a vállalkozások problémáit és céljait és hatékonyan képviselje érdekeiket a szakpolitikai és társadalmi egyeztetéseken. Fontos, állandó program az is, hogy a vállalkozások részére információt szolgáltasson, aktívan segítse működésüket, döntéseik meghozatalát azzal, hogy értékeli az üzleti környezetet, felhívja a figyelmet a lehetőségekre és veszélyekre, és különböző fórumok keretében tanácsadást, valamint képzéseket is biztosít a tagságnak.

„A 35 éves VOSZ megújuláson esik át, célunk, hogy korszerűbbé és még aktívabbá tegyük az érdekképviseleti munkánkat. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére jellemző, hogy itt az ipar domináns terület, elsősorban a vegyipar, a gépipar, a fémmegmunkálás, a járműgyártás és az élelmiszeripar területén tevékenykednek a térség vállalkozásai, köztük több autógyártó beszállítója” – mondta el Ádám Imre. Az eseményen szóba kerültek a vállalkozások nehézségei is, így elsősorban az energiaárak kérdése és a dráguló finanszírozás okozta nehézségek is. „Szerencsére a tőzsdei energiaárak egy ideje csökkennek, és a KAVOSZ-szal együttműködésben biztosított finanszírozás is elérhető a vállalkozásoknak 5 százalékos kamat mellett. Ezek reményt keltő fejlemények” – fogalmazott a vármegyei elnök.

Túl az exporton

A kihelyezett elnökségi ülések alkalmával minden térségben igyekszik a VOSZ egy példaértékű vállalkozást közelebbről is bemutatni. Ilyen kiemelkedő magyar vállalkozásokra országszerte lehet jó példákat említeni. Nincs ez másként Borsodban sem. A legjobb példaként az energiaitalokat, üdítőt és jegeskávékat gyártó Hell Energy Magyarország Kft. merülhet fel az elsők között. A teljes egészében magyar tulajdonú cég jelentős növekedést élt meg az elmúlt években, komoly fejlesztéseket, beruházásokat eszközölt, például a térségben, Szikszón működtetik Európa egyik leggyorsabb, legfejlettebb és a higiéniai előírásokat messzemenőkig megfelelő integrált gyárát, amelyben a termelési vertikum minden eleme megtalálható: az üdítőital-dobozgyár, a professzionális italkonyha, a labor és a töltőüzem is.

Valóban örömteli volt látni azt a szervezettséget, profizmust és tisztaságot, amit a Hell a teljes gyártási folyamatban érvényesít – mondta el a megtartott üzemlátogatás kapcsán Perlusz László. A VOSZ főtitkára kifejtette: a cég igazi pozitív példa, mintául szolgálhat minden magyar vállalkozás számára. A jó üzletpolitikának, a fejlesztéseknek és a sikeres marketingnek köszönhetően a Hell kiváló eredményeket ért el az exportpiacokon is, és mára igazi „magyar multinak” tekinthető. „A Hell példája bizonyítja, hogy Magyarországon is lehet világszínvonalú terméket előállítani, amely aztán a külpiacokon is megállja a helyét. A cég termelési kultúrája és a fejlett technológia használata párját ritkítja” – tette hozzá.

Vannak még potenciális klubtagok

A főtitkár szerint a vállalkozások számára az igazán nagy lehetőségeket a nemzetközi piacok jelentik. Ebben egy komoly lépcső az exportra lépés minden társaság életében, de még ennél is tovább lehet, és tovább is kell menni. A több országban való sikeres jelenlét egy teljesen új szintre emeli a vállalkozást, bekapcsolva ezeket a nemzetközi értékláncokba. „Magyarországon ma már számos, olyan szinten fejlett vállalkozás van, amelynek már megvan a belépőjegye ebbe a multiklubba. Itt az ideje beváltani ezeket a jegyeket, ehhez persze kell az állam és a társadalom támogatása és megfelelő finanszírozási háttér is, pont ezekért dolgozunk mi is a VOSZ-ban” – fogalmazott Perlusz László. Mint elmondta, ebben a folyamatban a Hell Energy Kft. története nem csupán inspirációt, hanem konkrét példát is jelent mindazoknak a magyar vállalkozásoknak, amelyekben megvan a potenciál arra, hogy valóban sikeresen jelenjenek meg a nemzetközi gazdaság vérkeringésében. 

 

vissza