VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Demján Sándor Program: 1300 cégnek már elkészült a honlapja

2025.09.28.

Demján Sándor Program: 1300 cégnek már elkészült a honlapja

A Demján Sándor Program részét képező, „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” elnevezésű pályázatnak köszönhetően már 1300 hazai cég rendelkezik honlappal és social media felülettel – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

Az 1300 cég főként a szolgáltató és kereskedelmi szektorból került ki. A pályázat indulását követően 13 ezer cég regisztrált, közülük a folyamatos értékelés következtében 4300-an már megkapták a pozitív támogatói döntést, ebben az esetben egy utalványt.

A programban rendelkezésre álló 9 milliárd forintból körülbelül 6000 vállalkozást tudnak támogatni – mondta el az államtitkár a pályázat hivatalos záróeseményén, a Neumann Technológiai Fesztiválon. A számításoknál figyelembe vették, hogy a programban a vállalkozások a 400 ezer forintos alapcsomag és a 1,5 millió forintos komplex csomag közül választhattak. A cégek kétharmada az 1,5 millió forintos, komplex csomagot igényelte. (MTI)

vissza