2022.11.09.
Tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre az Európai Kereskedelem Napja. A szervező VOSZ a hazai kereskedelmi ágazat helyzetének stratégiai fontosságát kívánta fókuszba állítani, mint minden alkalommal.
Az Európai Kereskedelem Napját a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) tizennyolc éve hagyományteremtő szándékkal indította útjára.
Az ünnepségen elsőként Eppel János, a VOSZ elnöke köszönthette az egybegyűlteket, akit kereskedelmi-stratégiai szerepe miatt szintén részesítettek már Klauzál Gábor Elismerésben (2017). Beszédében kihangsúlyozta a kereskedelem, az általa termelt GDP és egyáltalán az emberek megfelelő kiszolgálása mennyire hangsúlyos pozícióba került az elmúlt időszakban. Így talán még időszerűbb megállni egy pillanatra és felülvizsgálni mind a kereskedelmi attitűdöket, mind pedig a fogyasztói szokásokat és ezek folyamatos változását. Emellett kitért a VOSZ érdekképviseleti szerepére, hiszen a vállalkozókat összefogó tagjai között is rengetegen vannak, akik a kereskedelem területén tevékenykednek. Továbbá említette, hogy a szervezet berkein belül átalakulás zajlik, folyamatosan bővül a közelmúltban végzett felülvizsgálatok eredményeképpen.
Beszédében visszakanyarodott a koronavírus és az újabb inflációs- és energiaválságok kereskedelem területén is érzékelhető hosszútávú hatásaira; az ellátási láncokban, gyártásban, kínálatban problémákat okozó tényezőkre. Elnökként ígéretet tett, hogy a kereskedelmi szektor érdekeinek védelme továbbra is a VOSZ elsődleges küldetései közé fog tartozni.
„Az esemény célja, hogy a figyelem középpontjába állítsa a kereskedelemben dolgozó több mint 500 ezer embert, amivel a szektor a legnagyobb foglalkoztató, emellett pedig a legmagasabb áfa- és adóbefizető is egyben” – mondta el Krisán László, a VOSZ Kereskedelmi tagozatának elnöke.
Így még inkább foglalkozni kell a statisztikai adatokkal, miszerint „2022. augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 3,3, naptárhatástól megtisztítva 2,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, … ám ez az idei, havi lebontásban mindössze 0,5 százalékos emelkedést jelent, bár igaz, hogy egy március óta csökkenő tendenciát szakított meg vele, ugyanakkor egy válságra készülő társadalom látleletét hordozza magában.
2022 márciusától egyre erőteljesebben érvényesül a vásárlásokban a romló gazdasági kilátások hatása, a háború és az annak következtében kialakított uniós szankciók – elsősorban az energiaárakra, a forint árfolyamára és az inflációs környezetre. Az év hátralévő szakasza kapcsán ezen tények miatt nem sok jóra számítanak a kereskedők saját kiadásaik is jelentősen nőnek, miközben a vásárlóerő várhatóan tovább csökken majd.
Dr. Nagy István agrárminiszter, a rendezvény fővédnöke kiemelte: „A tárca felelősségi köre úgy bővült, hogy már nemcsak az élelmiszerek előállítása tartozik bele, hanem mindaz a szerteágazó munka is, ami azután következik, hogy a termékek elkészültek. És nem csak az élelmiszereket érintően. (…) Úgy látjuk, hogy ebben a változásban a nagyobb felelősség mellett ott van a nagyobb lehetőség is. A lehetősége annak, hogy a szakpolitikai céljainkat közelebb tudjuk vinni a fogyasztókhoz, egyúttal az eddigieknél közvetlenebb visszacsatolást kapjunk az ágazatunk tevékenységéről.”
Az élelmiszerekre vonatkozó árstopra is kitért, miszerint jelenleg azt vizsgálják, hogy milyen termékekre terjeszthető ki ez az intézkedés. Hiszen ez óvja meg a magyar családokat azoktól a kiszámíthatatlan változásoktól, amik – a nemzetközi konfliktusok, a globális ellátási problémák és a szankciók miatt – többek között az élelmiszerek árában is bekövetkeztek.
Az Európai Kereskedelem Napja 18 év alatt a kereskedelmi szakma egyik legrangosabb fórumává nőtte ki magát, ráirányítva a figyelmet a kereskedelmi szektor jelentőségére hazánk gazdasági életében. Az ünnepség során jeles szakemberek folytattak kerekasztalbeszélgetést a kereskedelem aktuális kérdéseiről, problémáiról és a lehetséges megoldásokról. Többek között szóba került a rezsicsökkentés kérdésköre, az ársapka és az inflációs folyamatok hatásai, a munkaerőhiány, valamint a szektoron belüli digitalizációs és fejlesztési lehetőségek és annak bizonyos határai is.
A panelbeszélgetésben részt vettek:
– Prosits Attila, moderátor (MBSZ - elnökségi tag, Gránit Invest Kft. - ügyvezető igazgató)
– Heiszler Gabriella (SPAR Magyarország elnök, ügyvezető)
– Neubauer Katalin (MNKSZ - főtitkár)
– Berendi András (Roland Divatház Zrt. vezérigazgató)
– Krisán László (VOSZ – kereskedelmi tagozat, elnök, KAVOSZ Zrt. - vezérigazgató
– Tóth Géza (CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgató)
Az Európai Kereskedelem Napjának 2022. évi kitüntetettjei
Klauzál Gábor Elismerő Oklevél:
– Makk György, az Alföld Pro-Coop Zrt. gazdasági igazgatójaja
– Kovácsné Madarász Katalin, a COOP Szolnok Zrt. boltvezetője
– Fazekas Zsolt, a Vöröskő Kft. ügyvezető igazgatója
– Tatár Tibor, az FR Management Partnership ügyvezető igazgatója
– Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. elnök-ügyvezető igazgatója
– Burger Ottó, a CBA Kereskedelmi Kft. vezérigazgatója
Magyar Kereskedelemért Nagydíj:
– Bessenyei Julianna Mária, a 25. Univer ABC boltvezetője
– Buzás Jánosné, a Nyírzem Zrt. egységvezetője
– Maticskáné Kozma Julianna, az 581. COOP szuper boltvezetője
– Tóthné Dobi Hilda, a 101. COOP szuper boltvezetője
– Csepeli Szilvia, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. zöldség osztályvezető
– Csendes Katalin, az Invitech ITC Services Zrt. szenior ügyfélmenedzsere
– Bodorovszkyné Tóth Viktória, az Auchan Magyarország Kft. vevőszolgálati hostess-pénztár hostesse
– Kecső Pálné, a dm Kft. eladó-pénztárosa
– Horváth Józsefné Ica, a Mázsa Goal4 Kft. boltvezetője
– Timkó Renáta, a Tommy Hilfiger Westend értékesítője
– Bebesi Anett, a Tesco Global Áruházak Zrt. pénztárosa.