VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

Alakul a kata-reform: szűkül a kör, nő a teher

2022.07.11.

Alakul a kata-reform: szűkül a kör, nő a teher

Bár a kata bevételi határa a tervek szerint 18 millió forintra emelkedik, sok vállalkozót érzékenyen érint majd, hogy az egy cégnek – különadó nélkül – számlázható összeg várhatóan 1 millió forintra csökken.

Az új szabályozás körvonalait Varga Mihály július 7-én vázolta Facebook-bejegyzésében. A pénzügyminiszter beszámolója szerint „a vállalkozói érdek-képviseletekkel tartott egyeztetések után a Gazdasági Kabinet július 7-i ülésén elfogadta azokat az alapelveket, amelyek alapján a kata-adójogszabályok módosulhatnak”. A szóban forgó alapelvek szerint a köztehernek alacsonynak, az adminisztrációnak egyszerűnek kell maradnia, a megreformált katának a lakosság számára értékesítő „alapvetően önfoglalkoztatók” számára kell alternatívát nyújtania úgy, hogy kizárja a színlelt munkaviszonyt.

A Pénzügyminisztérium már dolgozik az új jogszabályon, amelyben a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének értesülései szerint többek között szerepel az adó mértékének a minimálbérhez való kötése, egyes tevékenységek kizárása, valamint az, hogy egy cégnek legfeljebb 1 millió forintért lehet számlázni. (Az 1 millió forint feletti összeget különadóval terhelnék meg. Ilyen szabály jelenleg is érvényben van, de a „küszöb” jóval magasabb: 3 millió forint.)

Parragh László: a kata „kifejezetten a lakosságnak dolgozó kisvállalkozókat” célozza

A kata összege növekedne, de 18 millió forintra emelkedne a most 12 milliós éves összeghatár, és nagyobb lenne az érintett vállalkozókat megillető társadalombiztosítási ellátás is – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Nemzetnek.

Parragh szerint semmiképpen nem engedhető meg, hogy egyesek a céges szabályok kikerülésére, adóoptimalizálásra használják azt az adóformát, ami kifejezetten a lakosságnak dolgozó kisvállalkozóknak szól. A kamara azt tartaná a legjobbnak, ha a nyáron már szavazna a törvényhozás a kérdésről, és januárban lépnének életbe az új rendelkezések – tette hozzá az elnök.

„Minden szónak és részletkérdésnek komoly hatása lehet”

Varga Mihály május 19-én beszélt a kata lehetséges szigorításáról, azóta jelentősen visszaesett az újonnan induló egyéni vállalkozók száma Magyarországon – derült ki az Opten közleményéből.

Az idei évben minden hó első 3 munkanapján 2500–3000 körül volt az újonnan bejegyzett egyéni vállalkozók száma, júniusban ez az érték 1150-re csökkent, azaz az általános hó eleji egyéni vállalkozói hullám több mint 50 százalékot esett – írták az Opten szakértői, akik szerint „minden szónak és részletkérdésnek komoly hatása lehet a 450 ezer katás adózó működésére”.

 

vissza