2026.03.31.

Közel 300 ezer kalkulációra került sor eddig a Netrisknél a márciusi lakásbiztosítási kampányban. 10-ből 7 esetben új biztosítóhoz került a lakásbiztosítás, a fennmaradó 30 százalék esetében pedig ugyanannál a társaságnál maradt a szerződés, de korszerűbb csomagot kaptak az érintettek.
Az átlagdíj az idei kampányban eddig kevesebb mint 38 ezer forintot tett ki. Az eddigi adatokból is az látszik, hogy még egy 1–2 éves szerződés esetében is érdemes megnézni az ajánlatokat és összehasonlítani.
Március 31-én ér véget az idei lakásbiztosítási kampány, amelynek keretében a lakóingatlan-tulajdonosok és bérlők extra költségek nélkül köthetnek új biztosítást az adott ingatlanra évfordulótól függetlenül. A kampány utolsó napjai is erősnek ígérkeznek, a Netrisknél például tavaly az utolsó két napban történt a váltások 15 százaléka -tavaly az utolsó két napban ez több tízezer kalkulációt jelentett -, tehát minden hetedik ember az utolsó pillanatra hagyta a váltást.
Bár a kampány lassan véget ér, még van idő a döntésre: ha valaki váltani szeretne, ahhoz március 31-ig kell felmondania a biztosítását, a felmondott biztosítások azonban április végéig még érvényben vannak. Eddig tehát még van idő újat kötni.
„Az eddigi adatok szerint közel 300 ezer kalkuláció történt a lakásbiztosítási kampányban eddig a Netrisknél. Az újonnan megkötött biztosítások 70 százaléka került új biztosítótársasághoz. Ez pedig erőteljes versenyre utal. Szintén erre utal az, hogy az új biztosítást választók 28 százaléka több mint 40 százalékkal alacsonyabb díjat kapott az eddiginél, átlagosan pedig közel 20 ezer forintot tudtak megtakarítani azok, akik váltottak. Azt is látjuk, hogy a biztosítók a kampány közben is reagálnak, és változtatnak a díjakon, így a legtöbb szerződést elhozó biztosítók toplistája is változik időről időre” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője.
A szakember szerint az is fontos, hogy sokaknak úgy sikerült spórolniuk, hogy közben a biztosításuk minősége is javult, azaz modernebb biztosítási csomagra, azonos vagy magasabb fedezetre váltottak. A Netrisknél a biztosítási összeg például közel 800 ezer forint, míg az országos átlag 559 ezer forint a hivatalos adatok szerint, tehát azaz bő 40 százalékkal magasabb fedezetet vásárolnak az ügyfelek mintegy 40 százalékkal olcsóbban mint az MNB által rögzített 64 500 forintos átlagdíj.
Milyen lakóingatlanokról van szó?
A Netrisk-adatok szerint a lakásbiztosítások 8 százalékát 40 négyzetméternél kisebb ingatlanokra kötötték, 22 százalékos a részesedése a 41–60 négyzetméteres társaiknak. A 60–100 négyzetméteres kategória vitte el az új szerződések közel 40 százalékát. A fennmaradó több mint 30 százalék pedig a 100 négyzetméteresnél nagyobb ingatlanokra szólt.
A korosztály szerinti bontásból pedig az derül ki, hogy az új biztosítások legnagyobb részét, majdnem harmadát 31–50 éve épült lakóingatlanokra kötötték. A tíz évnél fiatalabb lakások 10 százalékos arányt képviselnek az idei kampányban.
Besnyő Márton szerint függetlenül az adott lakóingatlan „életkorától” érdemes rendszeresen megvizsgálni a lakásbiztosítás-piaci kínálatot, mert egy pár éve kötött szerződésnél is lehet jobbat találni a piacon. A Netrisknél a kampányban az átlagdíj közel 38 ezer forintot tett ki eddig, míg a lakásokra megkötött biztosítások átlagdíja alig több mint 21 ezer forint volt, a családi házaknál pedig már 45 ezer forint feletti összegről van szó.
A biztosítások összehasonlításával idén is jelentős megtakarítást lehet elérni. A díj mellett pedig a szolgáltatás minősége is kiemelten fontos, sokan bővítették az elérhető szolgáltatások körét kampány hatására, így az alulbiztosítottság is csökkent. Ezt támasztja alá az is, hogy a Netrisk adatai szerint csak 44 százalék választja a legolcsóbb biztosítást, 80 százalék az első három ajánlatból választ, minden ötödik ügyfél pedig akár többet is hajlandó fizetni egy bővebb csomagért vagy azért, hogy az általa preferált biztosítónál kössön lakásbiztosítást.

