VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

A VÁLSÁG TÚLÉLÉSÉNEK ZÁLOGA A PÁLYÁZATOS FORRÁSOK ELÉRÉSE

2022.12.15.

A VÁLSÁG TÚLÉLÉSÉNEK ZÁLOGA A PÁLYÁZATOS FORRÁSOK ELÉRÉSE

Hogy élhetjük túl a válságot, mi vár ránk, milyen segítségre számíthatunk? – tették fel a kérdéseket azon a vállalkozói konzultáción, amelyet szerdán rendeztek a miskolci kis- és középvállalkozásoknak.

Az Egyensúly Intézet, az ország vezető független agytrösztje, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ), hazánk egyik legmeghatározóbb munkaadói érdekképviseletével karöltve konzultációsorozatot szervezett a helyi kis- és középvállalkozások tulajdonosi és döntéshozói számára, azzal a céllal, hogy együtt keressék a kiutakat a jelenlegi időszakból, amikor egyik válsághelyzet követi a másikat, erősen tesztelve a vállalkozások életképességét. 

A tíz megyében és a fővárosban megrendezett eszmecserék után az Egyensúly Intézet összefoglaló szakmai ajánlásokat készít, amelyeket eljuttatnak a politikai és gazdasági élet döntéshozóihoz. Ezzel egyben közvetítenek is közöttük és az ország vállalkozói között. 
A szerdán Miskolcon megrendezett esemény célja, hogy áttekintést nyújtson a jelenlegi makrogazdasági helyzetről, a várható kilátásokról, veszélyekről, valamint, hogy a résztvevők megismerjék az Egyensúly Intézetnek, az állami és uniós támogatási források magyarországi rendszerével kapcsolatos szakmapolitikai javaslatait. Lényeges szempont, hogy a cégvezetők, döntéshozók visszajelzései alapján olyan ajánlások készüljenek, melyek főként a mikro-, kis- és középvállalkozói szektor lehetőségeit növelik. A következő uniós ciklusban a gazdasági társaságok számára elérhető fejlesztési források nagyobb jelentőséggel bírnak, mint valaha, hiszen az elkövetkező 1-2 évben ezen összegek hozzájárulhatnak az energiaválsággal sikeresen megbirkózó vállalkozások eredményes működéséhez – hangzott el a találkozón. 

Ádám Imre, a VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke elmondta: „A VOSZ fontos szerepet játszik abban, hogy a vállalkozók el tudják juttatni a véleményüket a döntéshozókhoz. Ezeket a véleményeket összegyűjtjük és kiterjedt kapcsolatainkon keresztül hatékonyan tudjuk az érdekeket képviselni a döntéshozók felé. Különösen fontos ez egy olyan helyzetben, amikor Covid járvány volt, háborús helyzet van, infláció van, energiaválság van, amikor ennyire labilissá vált a gazdasági helyzet. Ilyenkor még lényegesebb, hogy a nehéz helyzetbe került vállalkozások tudjanak kommunikálni a döntéshozókkal, arról, milyen módon lehetne az ő helyzetükön javítani.” 

A 26 ezer taggal bíró szervezet igyekszik minden olyan kritikus ponton ott lenni, ahol képviselheti a vállalkozók, a tagság érdekeit a legfelsőbb szinteken is. A szerdai rendezvényt is azért karolták fel, mert szeretnék biztosítani a helyi vállalkozóknak, hogy elérjék a legfrissebb információkat, elemzéseket, és az ő hangjuk is eljusson így, az Egyensúly Intézeten át, azokhoz az illetékesekhez, akik döntéseitől a gazdaság állapota és a vállalkozások működési feltételei függenek. 

Szopkó Tibor alpolgármester az önkormányzat képviseletében méltatta a rendezvény fontosságát a miskolci vállalkozók és a város számára. Kiemelte: „Sokukkal beszélgettem a rendezvény kezdete előtt, és számos gondolat fogalmazódott meg bennem. Egyrészt a konzultáció, a párbeszéd fontosságáról. Mi a város vezetésében őszintén hiszünk abban, hogy ez a mindennapi életünknek egy elengedhetetlenül fontos része. Öröm látni azt, hogy ez a gazdaság és vállalkozások terén is működik, hogy önök is gondolatokat cserélnek a közös célok érdekében. Jó látni a miskolci és megyei cégek aktivitását, akik fenntartják ezt a régiót és ezt a várost. Ebben mi továbbra is partnerséget tudunk önöknek ajánlani.” 

Másik fontos kérdéskörként az alpolgármester az önkormányzat szerepét emelte ki a vállalkozások életében. Hiszen nem csak a kormányzatnak van hatása a gazdaságra és a helyi vállalkozásokra, hanem a helyhatóságnak is. Sok fontos kapcsolódási ponton keresztül egy ökoszisztémát alkotnak itt a városban. Miskolc a kilencvenes évek hatalmas gazdaságátalakulási pofonjait is sikeresen átvészelte, végül megerősödve jött ki azokból is, most egy hasonló folyamat zajlik, de biztos benne, hogy együtt ezt is sikerrel tudják kezelni. Most a magasabb hozzáadott érték, a rugalmasság, az alkalmazkodóképesség, amely a helyi vállalkozásokra jellemző, egyre nagyobb értékké válik. 

Az európai uniós forrásokról szólva leszögezte: „Ebben a tekintetben egy hajóban evezünk. Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, a vállalkozások és a helyhatóság is, hogy minél hamarabb, minél hatékonyabban fel tudjuk használni az uniós forrásokat. A városoknak manapság ez szinte az egyedüli fejlesztési lehetősége. Mi egy hatékonyabb, jobb ökoszisztémát szeretnénk itt létrehozni, mind a lakosság, mind a vállalkozások számára.”

A bevezetőket követően a szakmai munka vette kezdetét, amelyben előbb két előadást hallhattak a megjelent vállalkozásvezetők, előbb egy makrogazdasági helyzetelemzést és a várható trendek bemutatását, ifj. Becsey Zsolt, az Egyensúly Intézet vezető közgazdásza eladásában, majd ezt követően a „Kincsek átka – Javaslatok az állami és uniós támogatási források magyarországi rendszerének hatékonyabbá tételéhez” címmel egy érdekfeszítő gondolatsort, Boros Tamástól, az Egyensúly Intézet igazgatójától.

 

 

vissza