VOSZ Borsod - KAVOSZ hitelek

A szakemberhiány és az árfolyam-ingadozás akadályozza leginkább a kkv-k működését

2022.09.15.

A szakemberhiány és az árfolyam-ingadozás akadályozza leginkább a kkv-k működését

Egyre nagyobb problémát okoz az árfolyamváltozás a hazai vállalkozásoknak – derül ki a K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményéből. A szakemberhiány után a gyengülő forint akadályozza leginkább a cégeket, de az alapanyaghiány és a költségek növekedése is komoly kihívás elé állítja őket.

Egyre nagyobb gondot okoz az árfolyamváltozás a cégeknek. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi indexlegutóbbi eredménye szerint ugyanis a szakemberhiány után ez okozza a legnagyobb problémát a vállalkozásoknak. „Már minden harmadik (33 százalék) kkv mondja azt, hogy a cége üzleti tevékenységét akadályozza a folyamatos árfolyamingadozás és az abból fakadó bizonytalanság. Ez jelentős változás az előző negyedévhez (24 százalék) és az egy évvel ezelőtti értékhez képest is (25 százalék). Az infláció és az orosz-ukrán konfliktus következtében a májusi felmérés óta látványosan gyengült a forint az euróhoz képest, így az is elképzelhető, hogy jelenleg már nem is a szakemberhiány, hanem az árfolyamingadozás hátráltatja leginkább a hazai kkv-kat” – részletezte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

A szakemberhiány az első, de a többi kihívás is egyre komolyabb

Az árfolyamingadozást továbbra is a szakemberhiány okozta problémák előzik meg. „A megfelelő munkaerő megtalálása egyre nehezebb. A cégek 41 százaléka nyilatkozott arról, hogy az elmúlt félévben a szakemberhiány jelentette számára a fő kihívást, míg az előző negyedévben ez az arány 33 százalék volt. Ezzel közelítünk a vírus előtti időszakhoz, hiszen legutóbb több mint két évvel ezelőtt volt 40 százalék fölött ez az arány” – mondta el a szakember. Az anyaghiány okozta problémák (26 százalék), az alapvető működési költségek növekedése (20 százalék) és az infláció (19 százalék) ennél ugyan kevésbé meghatározóak, de a cégek jelentős részének nehezítik a működését.  

A koronavírus már nem jelent problémát a cégeknek?

A koronavírus megjelenése óta, negyedévről negyedévre a cégek 9–14 százaléka nyilatkozott arról, hogy a járvány akadályozta az üzleti tevékenységet. Ez az arány mostanra jelentősen, 2 százalékra csökkent, így elmondható, hogy a vállalkozások elsöprő többségének már nem jelent problémát.  

vissza