2025.04.07.

A magyar kormány minden anyagi és humán eszköz biztosításával azon van, hogy felszámolja a ragadós száj- és körömfájás betegséget, meggátolja e rettenetes vírus terjedését – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A két, már mentesített telepen fertőtlenítés zajlik, a két másik telepen, ahol a napokban jelent meg a vírus, folyik a mentesítés és megtörtént a vakcinázás is a lehető legkisebb víruskibocsátás érdekében. Felállt az állategészségügyi operatív törzs, hogy a védekezéshez a rendészeti, rendvédelmi szervezeteket is integrálva miniszteri hatáskörön is túlnyúló intézkedéseket tudjanak biztosítani – sorolta Nagy.
A miniszter elmondta: rendőri erők bevonásával biztosítani kell a telepek védettségét a katasztrófaturizmussal szemben, valamint azért is, mert előfordult, hogy a fertőzött telepre is bementek éjszaka és ellopták a fertőtlenítőszivattyút. A tulajdonosokat emellett segítik naprakész párbeszéddel, információkkal, de feladat az érintett önkormányzatok, a lakosság tájékoztatása is.
Minden eszköz, tudás, erő, anyagi forrás rendelkezésre áll a betegség megfékezéséhez, de a vírus a széllel is terjed és a szelet nem tudják befolyásolni, ezért a meteorológiai szolgálat bevonásával modellezik, mely telepekre kell abszolút figyelemmel lenniük, továbbá szorosan együttműködnek a szlovák partnerekkel. Magyarország szinte minden telepét ellenőrzik, átcsoportosításokról döntöttek, szeretnék, hogy az érintett körzetben minden telepnek saját állatorvosa legyen, ne menjen az állatorvos egyik telepről a másikra. Fontos, hogy az állattartók együttműködjenek a hatóságokkal, „eltitkolás” esetén szétrobban a betegség, akkor lenne óriási a kár – hangsúlyozta a miniszter.
Lesz állami kártalanítás, és egy évre felfüggesztik a telepek tulajdonosai hiteleinek tőke- és kamattörlesztését, a munkások fizetését az állam átvállalja az állami bérgarancia terhére.
Intézkedések
Szombati sajtótájékoztatóján Nagy István elmondta: Szlovákiában újabb kitörés van, ezért be kell tartani minden olyan szabályt, amely a védekezést szolgálja. A betegség január 10-én Németországban egy bivalytelepen, majd március 6-án Magyarországon Kisbajcs település szarvasmarha telepén jelent meg. Később Szlovákiában azonosították a vírust, amely aztán ismét Magyarországon jelent meg. Kisbajcson és Levélen a mentesítés folyamata véget ért, most a fertőtlenítés zajlik. Darnózselin és Dunakilitin vakcinázták a telepeken a szaravasmarhákat, hogy csökkentsék a bennük lévő vírus kibocsátását. Erre azért szükség volt, mert ezen a két telepen együttesen érintett 3500 szarvasmarha mentesítése hosszabb időt vesz igénybe – mondta el Nagy, aki az operatív törzs intézkedéseiről is beszámolt.
– Minden – a vírussal érintett – telepen rendőrségi ellenőrzés lesz a be- és kimenő személyforgalmat illetően, valamint minden telepnek lesz egy kijelölt állatorvosa. Előbbi szigorítás azért szükséges, mert nem hagyhatják őrizetlenül a telepeket, szükség van azok pontos, precíz, fegyelmezett őrzésére, utóbbi pedig azért, hogy az állatorvosoknak ne kelljen a telepek között vándorolniuk.
– Győr-Moson-Sopron vármegyében minden állattal kapcsolatos kiállítás, rendezvény megtartását megtiltották.
– Magyarországon Rajkától Esztergomig a határátkelő helyeken fertőtlenítő szőnyegeket helyeztek ki, Hegyeshalomtól Bőnyig pedig az autópálya felhajtóinál fertőtlenítési pontokat alakítottak ki. Mindezekkel összefüggésben Nagy István köszöntet mondott a magyar honvédség és a rendőrség közreműködéséért.
– Megtiltották Győr-Moson-Sopron vármegye területére a vírusra fogékony állatok beérkezését és a vármegyén való áthaladását. Az állatszállítóknak el kell kerülniük ezt a vármegyét. (MTI)